Áldozó szeretet – Húsvét üzenete nekünk ma

Húsvét. Krisztus ajándékba adta nekünk életét. És nekünk kötelességünk, hogy őrizzük, becsüljük, és tovább adjuk azt. Ezen az ünnepen alkalmunk és lehetőségünk van elgondolkozni mindazok felett, amelyek bennünket összekötnek ebben a szétdaraboltságban. Ez az Istentől kapott lélek, és életünkkel és cselekedeteinkkel pedig igazolnunk kell, hogy lélektől formáltattunk embernek, az Ő lelkét hordozzuk. A bennünk lakozó isteni lélek által tudunk győzedelmeskedni minden bezártság felett, és képesek vagyunk az örökkévaló értékek szolgálatába állni: a jóság, igazság, szépség és a szeretet szolgálatába. A hosszúra nyúlt fagyos tél világa után minden a tavasz melegére, fényére áhítozik. A bennünket körülölelő világ a megújuló élet himnuszát zengi. Ilyen várakozások között érkezik meg húsvét bíztató tanításával.  

Húsvét. Ünnepén emeljük fel tekintetünk és nézzünk körül: vegyük észre, a bennünket körülölelő természet zengi a megújult Élet himnuszát. Úgy ünnep, hogyha a megújuló természet Istent dicsőítő himnuszába be tudunk kapcsolódni lelkünk, gondolataink és érzéseink tisztaságával! Ez bizonyítja, hogy Jézus és tanítása bennünk és általunk él. Ha tele vagyunk szeretettel és árad belőlünk az isteni lélek jósága és békessége, akkor tudunk megállni Isten igazsága mellett. Ez emel fel a születés és halál életünket meghatározó korlátai fölé. A szeretetben nincs kezdet és vég, nincs fent és lent. A szeretet maga Isten. Isten pedig az örökkévalóság. Jézus ezt tanította, és életével ezt példázta. Ez a hit töltsön el erővel mindennapi vergődéseink között. Ez a hit csendesítsen le háborgásainkban. Ez a hit láttassa meg velünk, hogy Isten örökkévaló világához tartozunk, és Jézus tanítása szerint a szeretet hordozói tudunk lenni. Köszöntsük tehát egymást Jézus tanítása szerint a béke jelével!

 „Új parancsolatot adok nektek, hogy szeressétek egymást: ahogyan én szerettelek titeket, ti is úgy szeressétek egymást!” (Jn 13,34).  

Ezt tesszük, amikor egymásra figyelünk, amikor igyekszünk egymást megérteni. Amikor valakire odafigyelünk, két dolog történik: saját életünkből adunk neki, és elkezdünk belépni az ő személyes világába, és félretesszük saját érdeklődésünket úgy, ahogy Jézus is félretette saját istenségét. Az önkiüresítés által egyszerre szolgáljuk társunkat, de egyesülünk Krisztussal is. Ezáltal kapcsolatunk még mélyebben válik eggyé Krisztussal. Egy igazi kapcsolatban nem elég a szeretet alanyának lenni, egyidejűleg a szeretet elfogadójává is kell változnunk. Nem lehetünk csak főszereplői a szeretetnek, legyünk a szeretet elfogadói is. Amikor a család a Fiú mintájára a befogadás, az elfogadás közösségévé válik a szeretetben, akkor visszatükrözi a Fiút. És oly mértékben tükrözi vissza, azaz annyira nevezhető emberinek, amennyire befogadja az utolsókat. Befogadni a szeretetet azt jelenti, hogy befogadom azokat is, akik rászorulnak a szeretetemre. Jézus szeretete befogadó, a megtestesült, az önmagát kiüresítő és értünk meghalt és feltámadt szeretet. Minden szeretet-tettben kiüresítjük önmagunkat, meghalunk önmagunknak, és éppen ezáltal támadunk föl. Amikor merjük Krisztus húsvéti szeretetét megjeleníteni, jelenvalóvá lesz az az erő, amely átformálta a világot, és amely ma is képes erre!  

Vizsgáljuk meg lelkiismeretünket! Fontos, hogy a szerető Isten jelenlétébe helyezzük magunk, és fogadjuk szívünkbe bocsánatát, és bocsássunk meg önmagunknak is. Milyen mértékben szeretjük Istent, embertársainkat és önmagunkat? Válaszunk dönti el, hogy boldogok vagyunk-e, tudunk-e másoknak boldogságot adni, és végül, hogy örökre boldogok leszünk-e Isten Országában. Minden erőnket, figyelmünket, akaratunkat össze kell szedni, hogy a szeretet ne csökkenjen, hanem mindennap megvalósuljon, sőt növekedjen az életünkben. Ismerjük fel bűneinket, nem keresve mentő körülményeket, és hogy igazán meg tudjuk bánni azokat (a megváltozás szándékával)! Nézzünk végig életünkön és a másikkal való kapcsolatainkon, főleg a szeretetparancs szerint, mert a szeretet elfogadása és továbbajándékozása lényünk kulcsa, boldogságunk forrása.  

„Most azért megmarad a hit, a remény, a szeretet, a e három; ezek közül pedig a legnagyobb a szeretet. (1Kor 13,2) 

Tegyük fel magunknak a kérdéseket: Figyelünk-e Őrá napi elfoglaltságaink közben? Megtesszük-e mindazt, amit tőlünk kér? Igyekszünk-e örömet szerezni Neki? Kérjük-e naponta tanácsát, segítségét? Mi fontosabb: szeretetből születő, folyamatos ajándékozás, vagy önzésből fakadó birtokolni akarás? Tudunk-e jószívűen türelmesek, segítőkészek lenni a mellettünk élő emberek iránt? Tiszteljük-e egymás személyiségét, szabadságát, vagy szeretnénk inkább rabságban tartani őket? Ha megbetegszik valaki, ha bajban van, törődünk-e egymással, vagy elmenekülünk? Elfogadjuk-e magunk? Nem élünk-e vissza testi adottságainkkal és képességeinkkel? Szeretjük-e magunkat annyira, hogy megfelelő mértékben pihenünk és dolgozunk? Milyen a keresztény értékrendünk? Hálát adunk-e rendszeresen imádságainkban Istennek azokért az ajándékokért, amelyeket Tőle kaptunk? Van-e bennünk neheztelés, harag, elutasítás bárki iránt? Van-e bennünk kicsinyesség, elutasítás, önvád? Figyelünk-e egymásra, a másik emberre? Visszaélünk-e mások bizalmával? Féltékenységgel, lopással, veszekedéssel megbántunk-e másokat? Ha igazán szeretjük a másikat, keressük-e az alkalmat, hogy szolgáljunk, segítsünk, vigasztaljunk, erősítsünk? Ha lelki problémái vannak, van-e időnk meghallgatni őt? Észrevesszük-e fájdalmait, örömeit? Van-e bennünk együttérzés? Segítettük-e a szükséget szenvedőt? Voltunk-e elutasítóak, lekezelőek, rosszindulatúak, irigyek, gúnyolódók bárkivel szemben? Van-e olyan, ahol szeretetünk sérülést szenvedett? Kérjük-e Jézus gyógyítását, aki szeret és értékesnek tart minket? Vannak-e lehangolódásaink, félelmeink, szorongásaink? Kérünk-e Jézustól szabadulást? Tudunk-e bocsánatot kérni? Tudunk-e helyes értékrendet és napirendet felállítani? Tudunk-e olyannal, akivel szemben eddig elutasító voltunk, az elfogadás első lépéseit megtenni? 

Húsvét. A szeretet útján járunk, mert az élet útja a szeretet útja. Ez az idő számunkra a szeretetben való növekedésnek, megerősödésnek az útja Jézus jelenlétében, az Ő közelségében. Erősödhetünk a szeretetben, hiszen Ő maga a szeretet. Jelen van a szív csöndjében, az imádságban. Jelen van a testvéri szeretetben, a felebaráti szolgálatban! Jelen van a közösségben, ahol ketten vagy hárman összejönnek az Ő nevében! 

Hogyan szeressünk? Mit jelent igazán szeretni? A mai ember önmagát helyezi előtérbe, és a szeretetben is az válik fontossá, hogy ő kap valamit, őt szeretik-e. Ez az elváró szeretet. Jézus azonban az odaadó szeretetre tanít, hiszen Isten előbb szeretett minket, és önmagát adta értünk. Az igazi szeretet az személyes, reményt adó szeretet, ami tettekben mutatkozik meg. Mert nem elég szavakban kifejezni szeretetünket. Fontos, hogy tevékeny szeretetben éljünk, vegyük észre a másik ember gondját, baját, miként Jézus is erre. Olyan szeretet lakjon a szívünkben, amely a másikat megérintő szeretet, amely reményt, jövőt adó szeretet, és amely tettekben gazdag és boldogságra vezető szeretet. 

„Mert úgy szerette Isten a világot, hogy egyszülött Fiát adta, hogy aki hisz őbenne, az el ne vesszen, hanem örök élete legyen.” (Jn 3, 16)  

Húsvét. Jézus első szava az új teremtés világából bizony ugyanaz, mint amivel a régi világban búcsúzott:  

„Én vagyok, ne féljetek!”(Jn. 6,20).   

Húsvét. Jézus lényege nem változik. Ez a Húsvét csodálatos titka. Mi emberek, amikor szembesülünk a saját elmúlásunkkal, a saját halálunkkal, akkor az a kérdés izgat talán a legjobban bennünket, hogy vajon hogyan változtatja meg lényegünket a szenvedés, az elmúlás, a halál. Ő nagyon jól tudja, hogy erre van a legnagyobb szükségünk, mert a félelem ott él mindegyikünkben. Ott él bennünk, azóta, amióta az ember képes volt felrúgni az Isten iránti bizalmat. Ne féljetek, mert én itt vagyok! Ez azt jelenti: a halál lényege változott meg, nem az én irántatok való hűségem és szeretetem. Isten csodálatos válasza aktív szeretetének a megjelenése, a halálfélelem és az élet félelmeinek világában. Ezt a félelmet csak az tudja legyőzni bennünk, aki így köszönt és azt mondja: ne féljetek! 

Húsvét. A feltámadás hite tesz képessé arra, hogy felül tudjunk emelkedni minden indulaton és félelmen, amit magunkban hordozunk, amit átöröklünk és átörökítünk, mert ott a bizonyosság: Ő visszajött értünk. Amikor azt mondta: „Nem hagylak titeket árván, eljövök hozzátok!” – akkor nem csapott be, megígérte és itt van: Itt vagyok, mert szeretlek titeket! A félelemnek csak és kizárólag a szeretet az ellentéte, mert csak a teljes szeretet tudja kiűzni, legyőzni azt a félelmet, amelyik magányossá tesz, halálosan magányossá: ezt mondja Húsvét. Ez a Feltámadottba vetett hit tud közösséget formálni, így tud embereket egymáshoz vezetni. Mert az a bizonyosság van mögötte, hogy Jézus lényege nem változott, a halál lényege változott meg. Erre csak Jézus képes. Ezért ünnepeljük, ezért imádjuk és ezért magasztaljuk őt ezen a napon és életünk minden napján.  

Húsvét. Kezdjük másképp látni az életünket, a körülöttünk élőket, a világot. A hétköznapok nem az értelmetlen hajsza és törtetés alkalmai többé. Az ünnepek nem átmeneti szünetek a lüktető rohanásban, hanem valami egészen más kezdődik el. A mi számunkra ott kezdődik, ahol halljuk az Ő szavát: ne féljetek! És ekkor kezdődik a szép új világ, amelyik nem a félelemre, nem a bizalmatlanságra, nem az egymás eltiprására alapítja a jövőt, hanem arra, hogy Jézus lényege nem változott, mert a halál lényege változott meg. Ez a Húsvét.