Aggódom érted, Lüszi!

Ki is ez a kislány? Tóth Lucienne. Tizenhárom éves. Rendkívüli hangi adottságokkal, nyelvtudással, színpadkészséggel, rátermettséggel. Úgy tűnik tehát, minden adott a sztársághoz. Mégis, én amikor nézem, számomra inkább csak egy édes, aranyos, naiv, mosolygós kislány néz ránk a képernyőről.

Ha a saját korosztályában versenyezhetne, még akkor is féltené az ember, nemhogy most, amikor egy felnőtt verseny rivaldafényébe került, a felnőttek cudar világába pottyant bele hirtelen, tini fejjel. Meg tud-e majd birkózni a hirtelen jött dicsőséggel, a vele járó élettel, vagy az esetleges a kieséssel és kudarccal?

Hangsúlyozom, tizenhárom éves. Korosztálya tagjai messze nem állnak a színpadon, messze nem is tudják, mi az, egy ország, egy világ előtt híressé válni. Lüszike sem tudja ezt. Még nem.

Nem véletlenül szoktak nevezési korhatárt szabni az efféle megmérettetéseken (ezt a mostani a 12 éves minimumot nem is értem!), hiszen sokszor még az érettebb versenyzők sem győzik a felkészülést (sem lelkileg, sem fizikailag), nem tudják feldolgozni az ismertséget, a mindennapos híreket, azt, hogy ezután már nem hibázhatnak, mert arra kegyetlenül lecsap a média és másnap a címlapokon lesznek.

De lehet, hogy a molett Tóth Vera, a roma Caramell és a határontúli magyar Rúzsa Magdi után most a változatosság kedvéért pont egy gyereklány lesz az, aki a dobogó tetejére állhat és megtudhatja, mi az a sztárság. (S csak zárójelben merem megjegyezni, talán nemcsak azért, mert a konkurens csatorna tavaly év végi Csillag születik tehetségkutató vetélkedőjén is gyerek futott be elsőként a sok tehetséges felnőtt előtt: az akkor 14 éves Utasi Árpi személyében.)

Bár már most is sztár, hiszen hétről-hétre zenerajongók sokasága skandálja a nevét, és ámul, hogy ilyen fiatal tehetséggel gazdagodott a hazai zeneipar. De vajon mi lesz vele, mi lesz belőle évek múltán. Mondják ezt a média képviselői is, akik bizony igen jól tudják, mi az sztárt faragni valakiből és mi az, a sztárt kísérni mindenféle szituációban, ott lenni vele örömében, a csúcson és bánatában, amikor lefelé ível neki.

És hány példa mutatja, hogyan tettek tönkre egy sztárt. Az a média, aki korábban istenítette a hírességet.

Nem kell messzire menni, ott van a BB Évi, Lüszi földije, kaposvári lány, aki hamar eltapsolta a milliókat és megjárta a poklok poklát is (drog, depresszió). Manapság meg már talán alig ismeri meg valaki. Vagy ott vannak napjaink negatív hírei: Albert Györgyi, aki depressziós lett, és ki tudja, mi okozta halálát, aztán a Hungáriából ismert Flipper öcsi (Jeszenszky Béla Tibor), aki alkoholizmusa iatt kórházba került és épp e cikk írásakor jött a hír róla, hogy meg is halt, mert szervezete feladta a küzdelmet.
És mondhatnánk külföldi sztárt is, mint a drogokkal küzdő Britney Spears, vagy az alkoholbeteg Lindsay Lohan, vagy az anorexiás Mary-Keta Olsen.

Minannyiukban közös, nem tudták feldolgozni a hírnevet, majd az utána jövő médiakampányt, hajcihőt és végül a botrányaiktól lett hangos a sajtó, amelynek tagjai a napi hírek sajtolása közben szintén csak rúgtak rajtuk egyet.

Félreértés ne essék, semmi bajom Tóth Lüszivel és tudom, feleslegesen aggódom, hiszen én csak kívülálló vagyok, nem rajtam múlik ez az egész.

Mondhatják: Lüszi mellett ott áll határozott akaratú zongoratanár édesanyja, Edit, aki a Megaházba is bekísérte, hogy a lánya ne egyedül nézzen szembe a mindennapos stresszel, az egyre nehezedő versennyel. De talán az is jelez valamit, hogy Lüszi édesapja hallgatásával sztrájkol lánya szerepeltetése ellen. Természetesen ő is hisz a kislányában, mégsem akar belőle tinisztárt faragni, mint ahogy azt a nála agilisabb édesanyja teszi akarva-akaratlanul. Egy anya, aki talán saját vágyát, álmait akarja most lányában megvalósítani.
Egy anya, aki maga is sokszor kétségbeesik, aztán egy showműsorban elsírja magát, egy anya, aki bizonytalankodik, mégis törtet, csinálja a dolgokat meggondolatlanul.

Lüszi bizonyára egy ideig élvezi majd az érdeklődést, valahogy elviseli a terheket, aztán ki tudja mi lesz, ha mindebbe belefáradt. Vagy ha kinövi a bájos gyerekszerepet és beképzelt, öntelt, kivagyi lesz.

Persze állítják, most volt ez a lehetőség, amit a kislány (vagy inkább az édesanyja) megragadhatott. Anya vagyok magam is, ezért szerintem felelőtlenség volt őt versenyeztetni, és még rosszabb, hogy az elmúlt hétvégén a zsűri őt engedte tovább egy felnőtt versenyzővel szemben. Egy 13 éves gyereknek nem való se a stresszes életmód, de még kevésbé a felnőtt bulik, az éjszakázások.

Hiába tartom Lüszit tehetségesnek, titokban azért szurkolok, hogy ne jusson tovább. Az ismertség már így is megvan, szerintem jobb lenne, ha nem menetelhetne tovább, ha visszatérhetne a hétköznapokba. Jobb volna neki, ha gondtalanul élvezhetné a gyermekkort, és közben képezné még magát, és amennyit csak lehet, énekelne. De mindig csak ott és annyiszor, amennyit tud és szeretne. Hogy ne kerüljön olyan helyzetbe, amikor már nem mondhat nemet, amikor kötelező a fellépés, a bulizás, akkor is, ha fáradt, ha a barátaival játszana inkább. És hogy ne kerüljön olyan helyzetbe, amikor mindezt már valamilyen ajzószerrel teheti meg, bekerülve egy olyan társaságba, amely a mélybe ránthatja őt.

Ha a saját gyerekünkről van szó, akkor tudnánk dönteni? A sikert vagy a gondtalan gyermekéveket tartanánk-e fontosnak az életében? 
Súlyos kérdések ezek: de józan eszünk a gyerekévekre szavaz, hogy ne menjen tökre az ember, hogy ne vesszen el végleg, az a drága kislány

Aggódom érted, Lüszike!