A pápa és a protestánsok – Jött, látott, hengerelt?

Elmondhatjuk, hogy az egész német közvélemény lélegzet visszafojtva figyelte, mit tesz a pápa Németországban. Még azok is rá szegezték tekintetüket, akik nem sokra tartják a katolikus egyházfő ténykedését. Négy napig volt német földön XVI. Benedek és a római-katolikus egyház feje meglehetősen sűrű programot tudhatott maga mögött.

Beszédet tartott a német parlamentben, a Bundestagban, beszélgetett a német szövetségi elnökkel és a kancellárasszonnyal, a berlini Olympiastadionban több ezer ember előtt misézett, majd a szövetségi alkotmánybíróság vezetőivel találkozott, Helmuth Kohl egykori kancellárral, de tárgyalt zsidókkal, muszlimokkal, ortodoxokkal és nem utolsósorban protestánsokkal is – még röviden összefoglalni sem nagyon lehet a programot. Mindezt pedig 84 évesen. A vége felé nem csoda, ha Joseph Ratzingeren már a fáradtság jelei mutatkoztak. Aztán visszatért Rómába, hogy pihenhessen kicsit.

Ezalatt azonban elkezdődtek utazásának értékelései. Sajátos egzegézis ez. Mi maradt? Teljesítette-e az elvárásokat? Ökumenikus szempontból vajon az erfurti találkozó nem volt-e túlságosan felkorbácsolva, túlságosan nagy reményekkel várt? Vagy attól többet nem lehetett elvárni, hogy Benedek a négyszemközti megbeszéléseken nyíltan dicsérte Luther Mártont, mint aki Istent kereső ember volt? Ugyan ezeken a megbeszéléseken csak az első percekben lehettek jelen a kamerák, s a pápa elhangzott szavait a média már nem örökíthette meg, de mégis csak egy gesztus történt?

A Németországi Protestáns Egyház (EKD) vezetői mindenesetre pozitívan értékelték a találkozót, annak ellenére, hogy a pápa utána a közös ökumenikus istentiszteleten már arról beszélt, hogy ne várjanak tőle több ajándékot. Tehát ne is reméljék, hogy például az úrvacsora kérdésében valamiféle előrelépés történik majd katolikus oldalról. A két egyház közötti, megmaradt távolságot mutatta az is, ahogyan az istentiszteleten a pápát jó pár méter távolságra ültették le Nikolaus Schneider mellé. Ugyan egy kézfogás és egy testvéri csók és ölelés volt, de utána mégiscsak megmaradt a távolság egész végig.

A katolikus-evangélikus párbeszédben tehát újfent nem történt előrelépés. Egyetlen kicsinyke szó nem hangzott el az eucharisztia kérdésében, vagy az egyházértelmezésről, pedig a korábban kiváló teológusként csillogó Joseph Ratzinger iránymutatást tehetett volna. A pápa erfurti hallgatása azonban sokkal erőteljesebb lett azután, hogy másnap Freiburgban ortodoxokkal találkozott, akiknek viszonyt reményét fejezte ki a közös úrvacsora kérdésében. Az irány tehát mégis csak egyértelművé vált. XVI. Benedek eddigi irányultságához hű maradt: inkább a keleti ortodoxia felé fordul, inkább az iránt érdeklődik, mintsem a protestánsokkal egyezkedne.

De hogy jön ide Luther? A zsinat elnökasszonya, Katrin Göring-Eckardt utalt ugyan arra, hogy bár a pápa Luther életének útját dicsérte, de a pápa mégis csak és kizárólag a kegyelmes Isten keresésére utalt nála, s nem reformátori tevékenységére. Az erfurti kolostor sem a protestánsokat méltatta, hiszen 1505 és 1511 között Luther mégis csak katolikus volt itt, sőt, mondhatjuk úgy is, hogy katolikusabb volt, mint az akkori pápa.

Az ökumenikus ajándék lemondása ezután még a freiburgi érsek, a Német Katolikus Püspöki Konferencia vezető püspöke, Robert Zollitsch számára is csalódás volt, hiszen a látogatás előtt egyik interjújában azt hangsúlyozta, hogy az úrvacsora kérdésében, legalább a különböző felekezetű házaspárok esetében lépni kellene. A pápa válasza azonban egyértelmű volt erre.

A pápa tehát jól meg tud osztani, hiszen a látogatás alatt azért a katolikus szervezetek is megkapták a magukét. nem ajándék volt ez sem! A Német Katolikusok Központi Bizottságában (ZdK) a struktúrákat szidta, vasárnapi miséjén pedig az egyházi rutin ellen emelt szót.

Amikor Joseph Ratzingert hat évvel ezelőtt pápává választották, azt mondták, hogy a szigorú tanárból, a katolikus egyház jó atyja lesz. Németországi látogatása alatt inkább szigorú atyaként viselkedett még mindig. De vajon egy ilyen szigorú atyára van-e szükség?

Németországban az ökumenikus mozgalomnak különleges jelentősége van. Bár a korábbi évtizedekben reményeket sugároztak a közös alkalmak, az ökumenizmus manapság már inkább a szerénység és csendesség útjára lépett. Néha elhidegülésről, néha paprikás hangulatról beszélnek. De merre tovább?

A központi kérdések valószínűleg még évtizedekig tisztázatlanok maradnak. A kis, a valóban nagyon kis lépések politikája folyik. A következő „kis lépés” a reformáció 500. évfordulójának megünneplése lesz, 2017-ben. Ez még egy utolsó esély lehetne protestánsok és katolikusok számára.