„Aki titeket hallgat…” – Gondolatok az év igehirdetése pályázatról

Az elmúlt néhány évben ugyanis főleg a liturgia kérdései foglalkoztatták egyházunk közvéleményét. Ennek következtében az igehirdetés ügye mintha kissé háttérbe szorult volna… Ezt ellensúlyozandó keressük az „év igehirdetéseit”. Az olvasói levélben felvetett fontos kérdések és kétségek lehetőséget adnak számomra, hogy a tömör pályázati kiírás szövegén túl, egy kicsit bővebben is kifejtsem mi motiválta felhívásunkat. 

Teljesen jogos a megállapítás „az élőszóval hirdetett evangélium erejéről”. A pályázatot elfogadó egyházkerületi közgyűlésen is felvetődött: miért nem hangfelvételen kérjük az igehirdetéseket? A válasz egyszerű: szeretnénk megőrizni a névtelenséget, elkerülendő a „személyi kultuszt”. Nem az év igehirdetőit keressük! Nem akarunk „sztár-prédikátorokat” ünnepelni, hanem olyan igehirdetéseket remélünk közkinccsé tenni, amelyek bátorító mintát, egyfajta etalont kínálnak az örök evangélium aktuális megszólaltatására. Valódi gyülekezeti környezetben elhangzott prédikációk leírt változatát várjuk, amelyből nyilvánvalóan elvész az élő szó varázsa, az igehirdető személyiségének kisugárzása. Viszont írásban is megragadható a teológiai tartalom mélysége, a formai gazdagság igényessége. Úgy tapasztalom, hogy ezen a területen igen fontos, hogy  követhető és követendő példákat kapjunk.

A mai felfokozott élettempó mellett lelkészi munkánk minden területén, így igehirdetői szolgálatunkban is fenyegeti a felszínesség kísértése. Vajon mennyi időnk van még az alapos felkészülésre? Hányan olvassuk el már hétfőn reggel a következő vasárnapi alapigét, hogy az egy egész héten át dolgozzon bennünk? Vajon hány lelkészi munkaközösségben van abszolút prioritása a közös készülésnek? Hány helyen működnek önkéntes homiletikai körök, ahol minden héten összeülnek a szolgatársak a vasárnapi ige felett?

Tudom, hogy néha „darálóba” kerülünk, nincs elég idő a legfontosabbra, az „egy szükségesre”… De mégsem szabadna engednünk abból az igényességből, amit Salamon így fogalmaz meg: „Mint az aranyalma ezüsttányéron, olyan a helyén mondott ige.” (Péld 25, 11) Az evangélikus igehirdetés mind tartalmi, teológiai, mind pedig formai, irodalmi szempontból igényes szellemi alkotás kell, hogy legyen, amit később, akár írásban rögzítve is, vállalni tudjunk.

Ezért áll többé-kevésbé „szakértőkből” a bírálóbizottság, akik persze maguk is gyakorló igehirdetők és egyben igehallgatók is. Mivel nem szószéki „megasztárok” kerestetnek, nem kérjük a „közönség szavazatokat”. Az egyik református egyházkerület hasonló pályázatán az igehirdetéseket tíz egyháztag aláírásával kell „igazolni”, mai divatos szóval: „lájkolni”. Mi nem kérünk elégedettségi indexet tükröző „fogyasztói igazolásokat”…

Tudatában vagyunk annak, hogy Isten Lelke a leggyarlóbb emberi bizonyságtételt is képes gazdagon megáldani. Azt, hogy egy prédikáció - hatékonysági szempontból - mennyit ér, kiket és hogyan ér el, egyetlen zsűri sem képes megítélni. Sőt, nem is szabad, hogy erre kísérletet tegyen… Igék sora figyelmezet, de egyben bátorít erre az alázatra: „az én igém…nem tér vissza hozzám üresen” (Ézs 55, 11), „A szél arra fúj, amerre akar…” (Jn 3, 8)   

Egyet értek lelkésztestvéremmel abban, hogy az igehirdetők mellett az igehallgatóknak is készülniük kellene a vasárnapi szolgálatra. Egyrészt az alapige előzetes tanulmányozásával, de akár úgy is, hogy nyitott bibliával a kézben kövessék az igehirdetést. Bizony komoly fegyelmező erő lenne számunkra, igehirdetők számára, ha tudnánk, hogy hallgatóink előtt is ott az ALAPige…

Másrészt, mint éltető levegő, úgy  kell az imádkozó háttér, hogy Isten Lelke tegye élővé és hatóvá a hirdetett igét. A prédikációkkal kapcsolatban kevesebb kritikus és kevesebb elismerő szó kellene, viszont több olyan talaj előkészítő imádság, amire nézve énekeskönyvünk is kínál jól használható mintákat. Többek között a 736. oldalon is „Készíts helyet igédnek” címmel…

Ugyanakkor, a hűséges, kitartó imádkozás mellett, nélkülözhetetlen, hogy elmélyült, odaszánt szellemi munkával fáradozzunk az ige mindennapi és ünnepi kenyeréért, hogy ne követ, ne ízetlen pótlékot adjunk a friss lelki táplálékra éhezőknek.

Ezzel az éhes és szomjas reménységgel várjuk ősztől a pályázatra küldött igehirdetéseket. Aki prédikációs szolgálatunknak is éltető forrása és Ura, Ő ajándékozzon nekünk gazdag szüretet.

Igehirdetőként és hallgatóként addig se feledjük a címben idézett jézusi ígéret szédítő lehetőségét és elkötelező felelősségét: „Aki titeket hallgat, engem hallgat…” (Lk 10, 16)