Wass Albert domborművet avattak Székesfehérváron

Létrehozás: 2010. október 08., 10:32 Legutolsó módosítás: 2010. október 08., 18:31

Székesfehérvár – Székesfehérváron felavatták Wass Albert domborművét, Szakál Antal alkotását a Szent István Művelődési Ház udvarán. A Maradnak az igazak és a jók idézettel üzenő alkotást Spányi Antal székesfehérvári megyéspüspök áldotta meg. Forrás: Magyar Kurír / Bertáné Pintér Katalin

A határon túli magyar irodalom napjai programsorozat  keretében a Délvidékről, Kárpátaljáról és a Felvidékről érkezett magyar alkotók részvételével október  5-én, kedden ünnepélyesen felavatták Wass Albert domborművét, Szakál Antal festő, szobrász alkotását a  Székesfehérvári Egyházmegye által fenntartott Szent István Művelődési Ház udvarán. Az ünnepi műsor Bobory Zoltán, a Szent István Művelődési Ház igazgatója köszöntőjével kezdődött, majd Tóth Szandra, a Ciszterci Szent István Gimnázium tanulója szavalta el Wass Albert: Amikor a bujdosó Istennel beszél versét. Magyar népdalokat adott elő Mudris Anett énekművész.

A „Maradnak az igazak és a jók” idézettel üzenő alkotást Spányi Antal székesfehérvári megyéspüspök áldotta meg. A püspök beszédében hangsúlyozta az erdélyi magyar író szülőföld iránti szeretetét, az ősök tiszteletét. Töretlen jelleme a Trianon utáni magyarság szimbolikus alakjává tette.

Cser-Palkovics András, Székesfehérvár frissen megválasztott polgármestere ünnepi beszédében a magyar irodalom egyik legnagyobb alakjának nevezte Wass Albertet. Szeretik olvasói, mert értéket és hitet adott nekik, amire a legnagyobb szükség van. Erre van szüksége ma Magyarországnak és történelmi fővárosának, Székesfehérvárnak is – hangsúlyozta a polgármester.

A református felekezethez tartozó Wass Albert az erdélyi magyar irodalom Magyarországon elfeledett, majd halála után újra felfedezett alakja. 1908. január 8-án született Válaszúton. 1934-ben kiadott, Farkasverem című, Baumgarten-díjjal jutalmazott regénye sikerét követően több, a korabeli Erdély jelenével és regényes múltjával foglalkozó könyve jelent meg.

 

Dokumentummal kapcsolatos tevékenységek
  • Küldés levélben

református

Elküldte Tamásy Tamás idő 2010. október 08., 14:14
Wass Albert református volt.

Köszönöm

Elküldte Fehér János idő 2010. október 08., 18:23
Kedves Tamás, Köszönjük a javítást, a pontatlan információt kijavítottam a hír forrásában, a Magyar Kuríron

jav.

Elküldte Horváth-Bolla Zsuzsanna idő 2010. október 08., 18:32
A szöveget időközben mi is javítottuk. Ráadásul ha nagyon pontosak szeretnénk lenni, akkor még nem is református vallású, hanem református felekezethez tartozó.
Üdvözlettel: Horváth-Bolla Zsuzsanna