Újabb templomfosztogatás: Több milliós festménylopás Császáron

Létrehozás: 2009. június 05., 13:48 Legutolsó módosítás: 2009. június 05., 13:49

Császár – Egy hét leforgása alatt két templomból is értékes műtárgyakat raboltak el egyelőre ismeretlen tettesek. A behatolás módja hasonló, s a két tetthely légvonalban alig negyven kilométerre van egymástól. A két megye rendőrei már felvették egymással a kapcsolatot. Forrás: fn.hu, muemlekem.hu, police.hu

Újabb templomfosztogatás: Több milliós festménylopás Császáron

A fehérvári Rác templom

Csütörtökön hajnalban a császári templomból vittek el 5 darab nagy értékű festményt. A pontos kár megállapítása folyamatban van, de az elsődleges vélemények szerint legalább 50 millió forintos veszteség érte az egyházat. Az elkövetők a sekrestyén keresztül jutottak be a templomba. A festményeket leakasztották a falról, majd egy éles tárggyal kivágták a keretből.

A bűncselekményt a gondnok fedezte fel, majd értesítette a rendőrséget a lopásról. A Komárom-Esztergom Megyei Rendőr-főkapitányság nagy erőkkel keresi az elkövetőket és az 5 db nagyméretű festményt.

„Egyelőre még az adatgyűjtés folyik Császáron, így korai volna a nyomozás irányairól bármit mondani” – közölte a műemlékem.hu-val a Komárom-Esztergom Megyei Rendőr-főkapitányság sajtóreferense, Léber Gabriella.

Az olajfestmények rendkívül értékesek, hiszen azokat a barokk egyházi művészet egyik nagy alakja, Dorfmeister István festette 1776-ban, és ő készítette a császári templom freskóit is.

Múlt héten kísértetiesen hasonló templombetörés történt a szomszédos megyében, Székesfehérváron. Itt a Rác-templomba törtek be egyelőre ismeretlenek. Itt a kertből nyíló oldalajtót feszítették ki. A görögkeleti templomból ikonokat vittek el, amelyek értéke szintén jó pár millió forint.

„A kollégáim felvették a kapcsolatot a szomszédos megyével, hiszen tagadhatatlan, hogy vannak hasonlóságok a két bűncselekmény között” – erősítette meg Németh-Kész Mónika, a Fejér Megyei Rendőr-főkapitányság sajtószóvivője. Hozzátette: természetesen az azonos elkövető egyelőre csak teória, csupán egyik útja a nyomozásnak.

Akár ugyanazok, akár mások törtek be a két templomba, az esetek rávilágítanak arra a szakemberek által már régen hangoztatott tényre, hogy gyakran nincsenek kellő védelemmel ellátva a szakrális műemléképületek. Így a bennük lévő (nemritkán rendkívül értékes) műtárgyak biztonsága is erősen kérdéses, ki vannak szolgáltatva akár a kevésbé felkészült tolvajoknak is.

Dokumentummal kapcsolatos tevékenységek
  • Küldés levélben