Újabb rejtély a sólyi templomban

— Felvéve: , ,
Létrehozás: 2009. január 23., 14:20 Legutolsó módosítás: 2009. január 23., 14:22

Sóly - Ezúttal nem újabb középkori gyereksírokat, hanem felnőttek csontvázait találták meg a Veszprém megyei Sóly református templomában. Forrás: Független Hírügynökség

Újabb rejtély a sólyi templomban

Két felnőtt egy sírban

A lelet érdekessége, hogy a két holttestet egy sírba temették úgy, hogy az egyik átkarolja a másikat. Az ásatás vezetője a Független Hírügynökségnek elmondta, az is meglepő, hogy a középkorban a halottakat kelet felé nézve tették a földbe, őket pedig nyugati irányba. Ahogy arról korábban a Független Hírügynökség többször beszámolt, a sólyi templom padlófelújítása közben középkori, szinte teljesen ép gyerekcsontvázakat találtak.

Rendkívüli leletnek nevezte a sólyi ásatok vezetője a csütörtökön előkerült csontvázakat. Rácz Miklós, a Kulturális Örökségvédelmi Szakszolgálat kutatója elmondta: két felnőtt csontvázat találtak közös sírban. Nemüket és azt, hogy mennyi idősek lehettek, még nem sikerült megállapítaniuk. A leleteket ugyanis még nem tárták fel teljesen. Az viszont már most látszik, hogy az egyik nem kinyújtott testtel fekszik, hanem az oldalán, felhúzott térddel és átöleli a másikat.

Pedig így nem temetkeztek az 1600-as években - mondta a szakember. Hozzátette, a másik különlegesség - ami szintén nem volt szokás a középkorban -, hogy a pár fejjel nem keleti, hanem nyugati irányban fekszik. A régészek remélik, hogy miután antropológusok megvizsgálják a csontvázakat, választ kapnak kérdéseikre.

Ahogy arról korábban a Független Hírügynökség beszámolt, tavaly novemberben - padlófelújítás közben - középkori gyereksírokat találtak a templomban. Majd egy időre felfüggesztették az ásatásokat pénzhiány miatt, ám azt a napokban újrakezdték. Ekkor újabb gyermeksírok bukkantak elő. A kutatók már azt érdekesnek tartották, hogy miért pont ide temették a gyerekeket, amikor az 1600-as években már volt saját temetője a falunak.

Dokumentummal kapcsolatos tevékenységek
  • Küldés levélben