Újabb két település árvízkárosultjain segít a Duna Tv és a Magyar Ökumenikus Segélyszervezet

Létrehozás: 2010. szeptember 17., 11:01 Legutolsó módosítás: 2010. szeptember 17., 11:02

Tolcsva – Erdőhorváti – Szeptember 16-án, csütörtökön adta át az Ökumenikus Segélyszervezet az újjáépítéshez és ingóságpótlásokhoz felhasználható utalványokat a tolcsvai és erdőhorváti árvízkárosultak számára, valamint tájékoztatást nyújtott a megrongálódott házak felújításának üteméről. A két településen nyújtott segítség a Duna Televízió „Határtalan segítség az árvízkárosultaknak” című adománygyűjtése keretében összegyűjtött támogatásokból valósulhat meg, a világ magyarságának önzetlen támogatása révén. A csatorna Kéznyújtás után – ahol az ember győzött címmel október 10-én, 15.10-kor mutatja be dokumentumfilmjét az összefogás erejéről. Forrás: MÖS, Duna TV

„Az Ökumenikus Segélyszervezet több héten át tartó felmérései alapján a település összes árvízkárosult családjának kétféle módon segítünk. Legtöbben utalványokat kapnak, amelyeket a Segélyszervezettel szerződésben álló tüzépeken, bútorboltokban és háztartási eszközöket árusító üzletekben vásárolhatnak le. De van néhány család, amelynek építőanyagot és műszaki szakembereket biztosítunk vagy átvállaljuk a teljes kivitelezési munkálatokat. Így ez a rendszer átlátható, ellenőrizhető, és biztosítja, hogy mindenki a károsodás mértékének megfelelő támogatásban részesül” – mondta Lehel László a Segélyszervezet elnök-igazgatója. 

A tolcsvai és erdőhorváti árvízkárosultak megsegítésének összértéke mintegy 30 millió forint, melyet a Duna Televízió által indított adománygyűjtés eredményéből fedez a Segélyszervezet. 

„A Nemzet Televíziója büszke arra, hogy az összefogás eredményeként ismét több száz ember életén segíthetünk” – mondta A. Szabó Magda, a Duna Televízió ügyvezető alelnöke, majd hozzátette: a világ magyarságának köszönhetően hónapokkal a meghirdetett képernyős kampány után is érkeznek adományok nézőinktől. Szeptember 13-áig 349 millió forintot gyűjtött össze a csatorna az árvízkárosultaknak nézői és ismert szervezetek, nagyvállalatok segítségével. Július közepén 304 millió forintot már átutaltak a Segélyszervezetnek. Az azóta befolyt és befolyó összeget az Ökumenikus Segélyszervezettel kötött szerződésnek megfelelően utalja a csatorna. Az árvízzel kapcsolatos Duna Televíziós anyagokat megtekinthetik a www.dunatv.hu/arviz oldalon. 

Ingóságok pótlása

A Segélyszervezet felmérései szerint a legtöbb családnak a háztartási eszközei, bútorai mentek tönkre az árvíz során. Mivel az állami támogatás erre nem terjed ki, ezért a MAgyar Ökumenikus Segélyszervezet 82 család számára, a károsodás mértékétől függően, egyenként 100.000, 200.000 vagy 400.000 forint értékű utalványt ad át. Ezeket a Segélyszervezettel szerződésben álló, sátoraljai és sátoraljaújhelyi kis- és középvállalkozói tüzépeken, illetve háztartási készülékeket, bútorokat árusító üzletekben válthatják be a kedvezményezettek. Az utalványrendszeren alapuló újjáépítést a Segélyszervezet már évekkel korábban kidolgozta és számos más katasztrófa utáni újjáépítésnél is alkalmazta.  

Otthonok felújítása

A megrongálódott házak felújításában 6 tolcsvai és erdőhorváti családnak nyújt támogatást a Segélyszervezet, akiknek az otthonában nagymértékű kár keletkezett. A Segélyszervezet készpénzt nem ad, hanem az egyeztetések és a kárfelmérések alapján állapítja meg, hogy építőanyag támogatásban részesíti a károsultakat, műszaki szakembereket biztosít vagy a teljes kivitelezési munkát átvállalja.  

Dokumentumfilm az összefogás erejéről

A Duna Televízió napi műsorain kívül filmen is bemutatja az eddig elért eredményeket. „A Kéznyújtás után – ahol az ember győzött című, Gantner Barnabás és Jámbor Eszter által az összefogás erejéről készített dokumentumfilmünket október 10-én, 15 óra 10 perctől láthatják nézőink” – mondta A. Szabó Magda, majd így folytatta: „Kézfogás előtt – ahol a víz az úr címmel a nyáron már bemutattuk azokat a településeket, amelyeket elsodort az ár. Most, filmünk második részében olyan családokat ismerhetnek meg, akikhez eljutottak nézőink adományai, és ebből fel tudták újítani házaikat, meg tudták vásárolni a tönkrement bútorokat, vagy háztartási eszközöket, és nyugodtan várják a téli hidegeket, hiszen – a Duna Televízió nézőinek jóvoltából – már van tető a fejük felett” – fejezte be a Nemzet Televíziójának vezetője. 

A Duna Televízió adományán túl számos magánszemély, cég, gyülekezet, minisztérium, önkormányzat, iskola, művész támogatásával a Segélyszervezet összességében több mint fél milliárd forint értékben segít az árvízkárosultaknak. A Magyar Ökumenikus Segélyszervezet szeptember 14-ig 311 millió forint értékben, közel 800 árvízkárosult család házának felújításában, valamint ingóságaik pótlásában segített Sátoraljaújhelyen, Szendrőn, Ócsanáloson, Abaújszántón, Edelényben.

Dokumentummal kapcsolatos tevékenységek
  • Küldés levélben