Új tisztségviselők a református egyházban

Létrehozás: 2009. január 30., 20:02 Legutolsó módosítás: 2009. január 30., 20:03

A Magyarországi Református Egyházban a 2008. év végének központi eseménye volt az egyházmegyei, egyházkerületi és zsinati tisztségviselők választása. Ezen a héten iktatták, iktatják be hivatalába mind a négy, hat évre megválasztott református püspököt. A Dunántúli Egyházkerület új püspöke Steinbach József lesz; beiktatására január 30-án Pápán kerül sor. Az ünnepi szertartáson Erdő Péter bíboros, a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia elnöke is részt vesz. Forrás: Magyar Kurír

A 2008 szeptemberében megkezdődött jelölési időszak során kiderült, hogy kikre szavazhatnak az egyházközségek, pontosabban azok vezetőtestületei, a lelkészből és a világi elöljárókból álló egyházközségi presbitériumok. A presbitériumok két szavazólapot kaptak: az egyiken az egyházkerületi, a másikon az egyházmegyei és zsinati elöljárókra adhatták le voksukat.

A 27 magyarországi egyházmegyében 10, most első alkalommal esperesnek megválasztott lelkipásztor kezdhette meg szolgálatát. Több helyen az egyházmegyei gondnok személye is új. Sok egyházmegyében azonban nem történt változás: újraválasztották az előző ciklus esperesét vagy gondnokát. Egyházmegyei és -kerületi tisztségre egy személy kétszer választható újra.

A jelölési folyamat megkezdése előtt is ismert volt az a tény, hogy a Dunántúli Egyházkerület új lelkészi vezetőt választ, hiszen Márkus Mihály harmadik püspöki ciklusát zárta 2009 januárjában. A választás során Steinbach József püspökhelyettes és Bellai Zoltán kaposvári lelkipásztor közül az egyházközségek az előbbi személynek adtak több szavazatot. Az egyházkerület új főgondnoka Huszár Pál várpalotai presbiter.

Szintén új világi vezetőnek szavazott bizalmat a Dunamelléki Egyházkerület az ismert történész, Tőkéczki László, korábbi főjegyző személyében. A püspöki tisztséget azonban továbbra is Szabó István budahegyvidéki lelkipásztor tölti be. A Tiszáninneni Egyházkerület elnökségében nem történt változás: a gönci lelkész, Csomós József püspök és a miskolci iskolaigazgató, Ábrám Tibor főgondnok képviselik a kerületet a Zsinat Elnökségi Tanácsában. A Tiszántúli Egyházkerületben a már két püspöki és zsinati lelkészi elnöki ciklust betöltött Bölcskei Gusztáv marad a püspök, főgondnokként pedig a köztiszteletben álló debreceni orvos, Imre Sándor szolgál majd.

Az új Zsinatra jelentős döntések, fontos munkafolyamatok várnak a következő hat évben. Több, az előző ciklusban hozott törvényt kell majd az MRE legfőbb törvényhozó testületének elfogadnia. A május 22-ére Debrecenbe összehívott alkotmányozó zsinaton a Kárpát-medencei református egyházkerületek (felvidéki, kárpátaljai, délvidéki, erdélyi, királyhágómelléki, dunántúli, dunamelléki, tiszáninneni és tiszántúli), illetve egyházmegyék vezetőségeiből létrejött Generális Konvent tevékenységének köszönhetően megalakul az egységes Magyar Református Egyház. A következő hat év egyházi vezetésének fokozottabb figyelmet kell majd fordítania a társadalom szociálisan és mentálisan hátrányos helyzetbe kerülő rétegeire. Fontos esemény lesz a 2009-re világszerte meghirdetett Kálvin-év: ez a magyar egyházban Kálvin-emlékévek eseménysorozatként 2014-ig tart majd.

Nem csak a Magyarországi Református Egyházban folyik választás. Az egységesülő magyar református egyház vonatkozásában ugyanis mindenképpen megemlítendő, hogy Fazekas László személyében a Felvidéken is új püspököt választottak a tavalyi év végén. A Szlovákiai Református Keresztyén Egyház püspökszentelésére február 14-én került sor Révkomáromban.

Az MRE választási folyamatának következő fontos állomása a február 25-re összehívott zsinati alakuló ülés lesz. Ekkor a gyülekezetek, egyházmegyék és egyházkerületek által delegált zsinati tagok megválasztják a püspökök és az egyházkerületi főgondnokok közül a Zsinat lelkészi és világi elnökét, akik a következő hat évben a szélesebb társadalom vagy az állami tisztségviselők felé is képviselhetik majd a Magyarországi Református Egyházat.

Dokumentummal kapcsolatos tevékenységek
  • Küldés levélben