Tanulmánykötetet mutattak be Kálvinról Debrecenben

Létrehozás: 2009. március 19., 15:18 Legutolsó módosítás: 2009. március 19., 15:18

Debrecen – Bemutatták a Kálvin időszerűsége című tanulmánykötetet Debrecenben, a Református Kollégium Oratóriumában. Forrás: reformatus.hu, haon.hu

A 410 oldalon, 14 tanulmányt felvonultató kötet, mint azt szerkesztője, Fazakas Sándor, a Debreceni Református Hittudományi Egyetem rektora, a kiadvány szerkesztője ajánlotta, a helvét hitvallás atyjának munkásságát illetően beszámol mindenről, amiről az ugyanezen a napon a nagykönyvtárban megnyílt kiállítás is átfogó képet ad. A rektor szavai szerint Kálvint az érdekelte, hogyan lehet Isten igéjének megfeleltetni az emberi életet. Mint hallhattuk, Kálvin János tudta, hogy az Írás nemcsak az egyes embert készíti föl az üdvözülésre, hanem a sokféle válság által megtépázott társadalom sebeit is begyógyítja (s ennél mi sem időszerűbb ma).

„Kálvint minden tekintetben az érdekelte, hogy az egyén és a közösség életét hogyan lehet megfeleltetni Isten akaratának. Kálvin szerint az Evangélium hatással van nemcsak az egyes ember lelki életére, de a szociális kapcsolatok rendezésére és a társadalmi krízis jelenségeinek gyógyítására is” – magyarázta Fazakas.

A tanulmánykötetnek többek között az is a célja, hogy bemutassa Kálvin fogadtatását a Kárpát-medencében, s nyomon kövesse azt a hatást, amelyet a reformátor életműve a társadalmi életre, a politikára, a kultúrára gyakorolt. Az eddigi ismeretek, az újabb eredmények összefoglalásán túl a jövőbeli kutatások megalapozásául is szolgálhat. Szerették volna azt az űrt is betölteni a kiadvánnyal, amely a tudományos teológiai igény, illetve az egyházi és társadalmi életben tapasztalható egyfajta tudatlanság közt létezik. Teológusoknak és nem teológusoknak egyaránt szól – mint ahogy a szerzők közt is találhatunk történészt, irodalomtudóst, jogászt, zenészt is. – Kálvin azért tudott hitelesen szólni, mert minden tudományos műveltsége mellett beiratkozott a Szentírás iskolájába – tette hozzá a professzor.

Gondolatait Kálvin időszerűsége kapcsán megfogalmazva, Papp Géza, az Erdélyi Református Egyházkerület püspöke a Heidelbergi Káté hamarosan megjelenő legújabb román nyelvű fordítása elkészítőjének példáját idézve mutatott rá, hogy nem csak a tanulmánykötetben szereplő teológiai érvek igazolják, mennyire élők Kálvin tanai fél évezred után is, mennyire képes az Institutio még ma is lángra lobbantani a szíveket.

Bölcskei Gusztáv, a Magyarországi Református Egyház Zsinatának lelkészi elnöke a könyvbemutatón arról szólt, hogy Kálvin születésének 500. évfordulója alkalom arra, hogy ne engedjünk elfelejteni valamit, amivel Kálvin személye és művei által ajándékozta meg Isten a XVI. századi keresztyén világot.

A Kálvin időszerűsége című kötetet Horváth Erzsébet egyháztörténész is méltatta.

A kötet szerzői: Bogárdi Szabó István, Buzogány Dezső, Fazakas Sándor, Fekete Károly, Fekete Csaba, Győri János, Hörcsik Richárd, Márkus Mihály, Ősz Sándor Előd, Peres imre, Szabó András, Szathmáry Béla, Szűcs Ferenc és Tőkéczki László.

 

 

 

Dokumentummal kapcsolatos tevékenységek
  • Küldés levélben