Szentmise lesz Edelényben – Országos gyűjtést tartanak a katolikusok

Létrehozás: 2010. június 10., 14:00 Legutolsó módosítás: 2010. június 10., 14:00

Budapest – Edelény – Felsőzsolca – A Magyar Katolikus Püspöki Konferencia június 20-án országos gyűjtést tart az árvízi katasztrófahelyzet által sújtott családok megsegítésére. A püspökök adakozásra buzdító körlevelet fogalmaztak meg, amelyet június 13-án, vasárnap hazánk minden katolikus templomában felolvasnak. Az árvíz sújtotta Edelény római katolikus templomában pedig Ternyák Csaba egri érsek mutat be szentmisét június 10-én, csütörtökön este 7 órától, az árvízkárosultakért. Forrás: Magyar Kurír

A május elejétől tartó folyamatos esőzések az ország több régiójában is hatalmas károkat okoztak. A megáradt folyók, patakok, valamint a belvíz számtalan várost és települést árasztott el, és sok esetben napokra elzárt a külvilágtól. Észak-Magyarországon a Sajó, a Hernád és a Bódva menti települések szinte kivétel nélkül víz alá kerültek. Több mint 4700 családot kellett kitelepíteni, és több száz család otthona összedőlt.

Egyházunk segélyszervezete révén az első perctől kezdve nagy erőkkel segíti a helyszínen a bajbajutottakat, önkéntes munkával és segélyszállítmányokkal egyaránt. A Katolikus Karitász családok ezreit látta el eddig tartós élelmiszerrel, ivóvízzel, takarókkal, tisztítószerekkel és gyógyszerekkel. A kitelepített családok gyermekeinek táborokat szerveznek. A rászorulók megsegítésére elkülönített bankszámlán is várják a lakosság nagylelkű adományait.

Az egyházmegyei karitászszervezetek külön-külön is akciókat szerveznek, és folyamatosan gyűjtenek adományokat, Püspöki Konferenciánk pedig már jelentős összeget bocsátott rendelkezésre katasztrófaalapjából a legsürgősebb segítségnyújtásra. A hívek példamutató összefogásának köszönhetően az egyházmegyékből eddig érkezett adományok értéke meghaladja a 70 millió forintot.

Mindezek azonban csupán az azonnali segítségnyújtásra elegendők. Az árvíz okozta pusztítás következményeinek enyhítéséhez nagy szükség van a további összefogásra, ezért június 20-án, vasárnap a katolikus templomokban országos gyűjtést rendezünk az árvíz károsultjainak megsegítésére.

Kérjük a hívek nagylelkű adományait, hogy minél több családnak segíthessünk otthonuk újjáépítésében!

Budapest, 2010. június 10.

Magyar Katolikus Püspöki Konferencia

Dokumentummal kapcsolatos tevékenységek
  • Küldés levélben