Szent István királyra emlékeztek Székesfehérváron

Székesfehérváron az 1771-ben Mária Terézia által Raguzából visszaszerzett fejereklyét minden évben ünnepi körmenettel kísérik Szent István sírjához, ahol a város polgármestere és a székesfehérvári püspök méltatja a szent királyt.

Spányi Antal püspök szentbeszédében úgy fogalmazott: az ország ezt a napot mindig is ünnepelte, akár meggyőződésből és hittel, akár valami kényszerűségből, és az ünnepnek új és idegen tartalmakat adva, mintha csak eleget akart volna tenni az ősi törvénynek: első királyunk ünnepe országos ünnepe a nemzetnek.

A magyar nemzet azt ünnepelte, aki első volt dicső és nemzetközi mércével mérve is nagyszerű és tehetséges királyaink sorában, ünnepelte azt, aki utat mutatott a népének, éspedig az élet és megmaradás útját, ünnepelte azt, aki elsőként lett szent nemzetünk fiai közül, és ünnepelte azt, akinek jobbja ma is velünk van.

Mit lát ma Szent István? Egy hitét vesztett népet – folytatta a megyéspüspök –, mely csak a mára gondol és a mindennapi kenyérre, vagy aki a nagyobb falatért akár népét és hazáját is elcseréli? Lát népet, mely a halál útját járja, amikor több tagját temeti évről évre, mint amennyi születésének őszintén örül Istennek is hálát adva a gyermek csodájáért?  Lát sodródó emberek látszat közösségét, akik gondolkodását meghatározza a reklámok szlogenje és a médiumok olcsó, de hatásos műsoraiba ültetett frázisok agymosása? Lát önző érdekek miatt eladósodott államot, mely kincsét, földjét eltékozolja, népet, mely nem védi meg öntudatosan azt, ami az övé ősei jussán? 

De nem csak ezt látja a király! Látja azokat is, akik a közömbösség tömegeivel szemben hallgatnak lelkiismeretük szavára, keresik útjukat, és nem feledik a családi hagyományt, a szülői példát. Kiállnak az értékért, akár áldozat árán is. Látja azt az összefogást, amit a bajba jutottak megsegítésére teszünk, amikor szinte kérni sem kell, és adjuk, amit tudunk, mint most is a természeti katasztrófák áldozatainak megsegítésére, amikor a Katolikus Karitász csaknem negyedmilliárd forintot adott készpénzben és természetben.

Spányi Antal így folytatta: a király példát mutat és reményt ad! A miénkhez sokban hasonló helyzetben az élet útjára tudta vezetni a népét, és ami neki sikerült az sikerülhet nekünk is, ma is, mert sikerült ezredéves történelmünkben már többször is. Miért ne álmodhatnánk szép jövőt magunknak és a jövő nemzedékeknek? Lehet és kell is álmodni, kell tenni is, bátran, nagyot és merészet. Hiszen a kisszerű a porba ragad, onnan soha nem emeli fel a fejét! De ehhez kell az istváni jellem, a lélek ereje, a szellem bátorsága, az emberi gerinc ereje, az alkotóereje teljében lévő ember bátor tettrekészsége!

Ma sincs más utunk. Első szent királyunk útja emberi út volt, mindannyiunkkal közös út volt. Emberi út, ahol más körülmények között, de gyökerében azokkal a problémákkal találkozott, amelyek az ember örök problémái. Ő megtalálta a választ, és az Ő példája ma is tanít és utat mutat nekünk. (...) Kell, hogy merjünk és tudjunk nemzetben is gondolkodni, hogy legyen erőnk egyéni sérelmeinket és érdekeinket most félretenni és összefogni, egységbe erősödni – zárta beszédét a püspök.

Az ünnepi szentmise után Szent István fejereklyéjével körmenet indult a megye és város vezetőivel együtt a szent király sírjához. A székesfehérvári püspök a hagyományok szerint elmondta az országfelajánló imát, majd kérte Szent István közbenjárását hazánkért és nemzetünkért.

Ezt követően a város főterén a megyéspüspök megáldotta az új kenyeret.