Semmi sem szent: plébániákat fosztogat egy rejtélyes csapat

Létrehozás: 2009. április 07., 11:51 Legutolsó módosítás: 2009. április 07., 11:53

Kalocsa – Rövid idő leforgása alatt, immár a nyolcadik súlyos bűncselekmény történik egyházmegyénkben. Egyes bűnöző csoportok kifigyelik a templomok szokásrendjét, és istentiszteletek, illetve szentmisék idején fosztják ki a plébániákat. Forrás: Petőfi Népe / baon.hu

„Azon kívül, hogy értékes holmikat ellopnak, vandál módon mindent szétszórnak, széttörnek” – mondta lapunknak dr. Bábel Balázs kalocsai-kecskeméti érsek.

„A pénz mellett, leginkább a laptopokra, számítógépekre és más olyan tárgyakra vadásznak, amit könnyű értékesíteni. Nagyon fájdalmas ez, hiszen a plébániák nem dúskálnak most a javakban. A biztonsági rendszer jóvoltából Orgoványon, Kecskeméten és Lajosmizsén nem tudták befejezni a betörést, de félő, hogy amíg nem kerül rács mögé ez csapat, újra megpróbálják. Most már a kis településekről behozatjuk az értékesebb festményeket, szobrokat, kegytárgyakat az érseki múzeumba. De oda is betörtek néhány éve. A mennyezeten keresztül, a padláson át fosztották ki az utolsó termet. Csak az nem volt beriasztózva, mert úgy gondoltuk, hogy a külső helyiségek biztonsági rendszere riasztja majd a rendőrséget, mire a tolvaj elér a legbelső teremig. De a padláson keresztül átütötte a mennyezetet és úgy vitt el nagy értékű drágakövet, egy kiállított püspöksüveg díszítését, ami azóta sincs meg” – tudtuk meg az érsektől.

„Mindenképpen tenni kell valamit, ezért már a megyei rendőr-főkapitánynak elmondtam a panaszomat, és hamarosan tárgyalni fogok a megyei főügyésszel is, hogy közös megoldást találjunk e tarthatatlan állapot megszüntetésére” – mondta el Bábel Balázs.

Dokumentummal kapcsolatos tevékenységek
  • Küldés levélben