Sajtótájékoztató: Összehangoltan közvetítik a közszolgálati adók II. János Pál pápa boldoggá avatását

Létrehozás: 2011. április 19., 14:12 Legutolsó módosítás: 2011. április 20., 13:34

Róma – Budapest – Összehangoltan közvetítik a közmédiumok, az MTVA (Médiaszolgálatatás-támogató és Vagyonkezelő Alap) alá tartozó adók, így az MTV, a Magyar Rádió és a Duna Televízió. Mint azt az erről szóló sajtótájékoztató vendége, Erdő Péter bíboros, prímás, esztergom-budapesti érsek megjegyezte: II. János Pálnak már a temetése is rekordot döntő közvetítéssel párosult. Forrás: Magyar Kurír / SZG

Mint azt a bíboros elmondta: II. János Pál pápa május elsejei boldoggá avatásának is egyetemes üzenete van. Ez azt jelenti, hogy kérhetjük a pártfogását, az egyház pedig példaképként állítja elénk őt. Erdő Péter szerint a lengyel pápa mindenkinek tudott mondani valamit. Még a halálával is azt üzente, hogy a végső órákban is gondolhatunk másokra, illetve hogy egy beteg, idős embernek is van méltósága.

Böröcz István, az MTVA vezérigazgatója elmondta: a közszolgálati adók összehangoltan közvetítik a boldoggá avatást. Hozzátette, hogy a vallási műsorok megújítására készülnek, és azt szeretnék, hogy a vallások, köztük a kereszténység által képviselt egyetemes emberi értékek minden műsorban megjelenjenek, ne csak a vallási jellegűekben, ezeket minden műsorban képviselni kell.

Ókovács Szilveszter, a Duna Televízió vezérigazgatója szerint a boldoggá avatás az egyik leglátványosabb szertartás. Mint elmondta, a tévében másorra tűzik II. János Pál egy darabját, Az aranyművest is, aminek színházi előadását Kecskeméten vették fel. Az esszéisztikus darab a házasságról, férfi-nő kapcsolatról szól.

Barlay Tamás, az MTV, a Duna TV és a Magyar Rádió
vallási műsoraiért felelős vezető is leszögezte: a vallási értékek egyetemes jellegűek, ezeknek nem csak a vallási műsorokban kell megjelennie. Az MTV kéttucat műsorral készül II. János Pál boldoggá avatására. Magát a szertartást május elsején, vasárnap délelőtt tíztől közvetítik, az adók többsége délig, az m1 viszont a végéig, ami fél egy felé várható. A Szent István-bazilika előtti téren pedig kivetítőn lehet majd nyomon követni a szertartást.

Dokumentummal kapcsolatos tevékenységek
  • Küldés levélben