Protestáns fórum a Hold utcában

Létrehozás: 2009. április 21., 10:16 Legutolsó módosítás: 2009. április 21., 10:16

A budapesti Hold utcai református gyülekezet protestáns fóruma 2002 óta minden évben rendezvénysorozatra hívja azokat, akiket érdekel a keresztény kultúra protestáns arca. A vitával egybekötött holnapi beszélgetésen Szabó István református püspök, Lánczi András filozófus vesz részt, beszélgetőpartnerük pedig Balog Zoltán református teológus lesz. Forrás: MNO

Ilyen az ember. Egyedüli példány – írta a költő, mert őt az érdekelte, milyenek vagyunk. De hogy mi az ember, mi lényege szerint, arra évszázadok, sőt évezredek óta inkább filozófusok és teológusok keresték a választ. Korunk különösen erősen veti föl ezeket a kérdéseket, miközben azt a látszatot kelti, hogy legyen csak mindenki az önmegvalósításban érdekelt. S anélkül, hogy ezt a programot alábecsülnénk, hiszen az ember igen sokféleképpen valósíthatja meg önmagát, mégis arra jutunk, hogy ez azért – minimálprogram.

Az-e a kérdés, hogy ki vagyok én, vagy inkább az, hogy mi a szerepem a világban? Magamat kell kiteljesítenem, vagy inkább a teremtettségben fölismert feladatomat beteljesítenem? Milyen válaszok fogalmazódnak meg a Bibliában? Milyen álláspontra jutottak a különböző filozófiák? Mi-csoda az ember? Csoda-e még? Teszünk-e eleget érte, hogy csoda lehessen, hogy csoda maradjon? Teremtő erő-e a szó? Faust fölidézi az evangélium szerinti teremtéstörténetet, mikor abból indul ki: „kezdetben volt a szó”, és különböző lépcsőfokokon („kezdetben volt az értelem”, „kezdetben volt az erő”) odáig jut el, hogy „kezdetben volt a tett”. Nem különös, hogy éppen Goethe, a költő kevesli a logosz teremtő erejét? Milyen civilizációs felfogás uralkodik emögött? Hová vezette az emberiséget a tett kultusza? Mennyire tartozik ez az ember lényegéhez? Milyen úton járunk? Foglalkozunk-e még egyáltalán a belénk írt parancsokkal, miközben féljük és féltjük a jövőnket? Beteljesítjük- e, ami ránk bízatott? S egyáltalán tisztában vagyunk-e még azzal, hogy mi bízatott ránk, vagy csak sodródunk rosszul fölfogott érdekeink széthulló tutaján korok és idők zavarosnál zavarosabb eszmeáradataival?

Ilyen és ehhez hasonló kérdésekre keresi a választ egy teológus, Szabó István református püspök és egy filozófus, Lánczi András. Beszélgetőpartnerük Balog Zoltán református teológus. A rendezvény színhelye az V. kerületi, Hold utca 18. szám alatti református templom, idõpontja április 21., kedd, este 7 óra. A templom újjáépítése (2002) óta a gyülekezet protestáns fóruma minden évben a Protestáns tavasz rendezvénysorozatra hívja azokat, akiket érdekel a keresztény kultúra protestáns arca.

 

Dokumentummal kapcsolatos tevékenységek
  • Küldés levélben