Ötezer család húsvétját segítette a Magyar Katolikus Egyház által szervezett nagyböjti élelmiszergyűjtés

Létrehozás: 2010. április 09., 08:31 Legutolsó módosítás: 2010. április 09., 08:32

Budapest – Jelentős eredménnyel zárult a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia által körlevélben is meghirdetett tartósélelmiszer-gyűjtési akció március 21. és 28. között. Forrás: Magyar Kurír, Katolikus Karitász

A hívek egy héten keresztül vihettek a templomokba tartós élelmiszereket, hogy ezzel is segítsék a nehéz helyzetben lévő családokat. Az így befolyt közel 50 tonna élelmiszerből több mint ötezer család kaphatott húsvéti élelmiszercsomagot. Az adományokat a plébániai karitászcsoportok tagjai rendszerezték, és 8-10 kg-os csomagokat készítve a plébániájuk területén élő rászorulóknak, nehéz helyzetben élő nagycsaládosoknak és egyedülálló idős embereknek juttatták el. A színültig megtöltött csomagok változatos termékeket tartalmaztak. Volt benne tészta, lekvár, liszt, cukor, rizs, tea, édesség, befőtt, olaj, tartós tej és sokféle konzerv is. A rászorulók nevében a Karitász hálásan köszöni az adományokat.

A válság időszakában fél éven belül a Katolikus Karitásznak ez volt a második akciója, amellyel a súlyos helyzetbe került emberek segítségére sietett. 2009 végén 1150 családot támogattak 15 millió Ft értékben; többek között tüzelővel, gyógyszerrel, tartós élelmiszerrel közüzemi tartozások hátralékának támogatásával segítették a családokat.

Dokumentummal kapcsolatos tevékenységek
  • Küldés levélben