Nyitott kolostor program – Kétszázötven zarándok vesz részt

Létrehozás: 2010. augusztus 19., 07:57 Legutolsó módosítás: 2010. augusztus 19., 16:05

Tizenhatodik alkalommal indultak útnak Nagyboldogasszony napján az esztergomi ferences templomtól az ifjúsági zarándoklat résztvevői, hogy Szent István ünnepéig gyalogosan megtegyék a mintegy 130 kilométeres utat Mátraverebély-Szentkútra. Forrás: Magyar Kurír

A korábbi évek zarándokainál többen, 250-en vágtak neki a hatnapos menetnek, amely a Börzsönyön és a Cserháton át vezet, Szob, Márianosztra, Kemence, Bernecebaráti, Nagyoroszi, Patak, Csesztve, Szügy, Őrhalom, Szécsény, Magyargéc, Nógrádmegyer, Márkháza érintésével.

A zarándoklat idei témái, melyekre egy-egy napot szánnak: életünk mint zarándoklat, a bűnbánat tartás és a szentgyónás fontossága, Szűz Mária helyes tisztelete; a papi és szerzetesi hivatás, illetve a családos élethivatás. A zarándokok többsége világi fiatal, de több szerzetesrend is képviselteti magát: a „házigazda” tíz ferences mellett többek között ferences kisnővérek és domonkos nővérek.

„Ez a zarándoklat tulajdonképpen nyitott kolostor – mondta Dobszay Benedek, az egyik ferences szervező. – A mi eredeti hivatásunk az, hogy a nép között éljünk és dolgozzunk. A ferences atyák a nap bármely részében készek a csoporttól lemaradva gyóntatni, lelki beszélgetést folytatni a résztvevőkkel. A vidámság is jellemző a társaságra, ami szintén nem idegen tőlünk. Kötetlen, ferences jellegűek ezek a zarándoklatok. A zarándoklatot minden évben egyéni szándékainkon kívül papi és szerzetesi hivatásokért ajánljuk fel. E tekintetben eddig húsz résztvevőéért adhatunk már hálát, aki ezt az utat választották.”

 

Dokumentummal kapcsolatos tevékenységek
  • Küldés levélben