Máltai-karácsony: „Szívedből – szíved szerint”

Létrehozás: 2009. december 21., 12:53 Legutolsó módosítás: 2009. december 21., 12:54

Szeged – Csillogó és a meghatódottság könnyes fátyolával fedett gyermek- és nyugdíjas szemek kísérték figyelemmel a Magyar Máltai Szeretetszolgálat Szegedi Csoportja által szervezett karácsonyi ünnepséget a Gondviselés Házában. Negyven rászoruló kisgyermek kapott ezen a napon ajándékot, és mintegy 50 szegedi kisnyugdíjasnak adtak át tartós élelmiszercsomagot. Forrás: szegedma.hu / Illés Tibor

A rászorulók kiválasztásánál a pedagógusok, védőnők, körzeti orvosok véleményét kérik ki a Máltai Szeretetszolgálat munkatársai. Az így kiválasztott gyerekeket és szüleiket, valamint a kisnyugdíjasokat verssel, zenével szórakoztatták, süteménnyel és üdítővel vendégelték meg.
Mártáné Lőrinc Veronika, a csoport vezetője szerint az adakozási kedv érdekes módon alakult 2009-ben. „Pénzadományt szinte alig kapunk, még a telefonszámlánkat sem tudjuk ebből fedezni. De ezen nem is kell csodálkozni, hiszen a jogszabály szerint a pénzadományok után is adót kell fizetni. Ellenben a lakosság jóval több használt ruhát, cipőt, játékot, takarót hoz be, mint a korábbi években. Valahogy olyan érzésem van, minthogyha a szegediek így kompenzálnák a jogszabály ezen hiányosságát.”
Hivatalos szervektől is igen kevés adományt kaptak, hiszen a korábbi időszakban hetente egy-két kamionnyit tudtak összegyűjteni, és eljuttatni a rászorulóknak, a mostani mennyiség viszont elenyészően kevés. „Állandóan keresünk szponzorokat, rengeteg levelet küldtem ki, nagyvállalatoknak, kisebb, nagyobb vállalkozásoknak, hogy támogassák az adományozási akciónkat, de nem sokan reagáltak a levelünkre, sokan elutasították a kérésünket. Nagyobb toleranciát szeretnék kérni azoktól, akik megtehetik, hogy adakozzanak.”
A kisgyermekek és rászoruló nyugdíjasok részére szervezett műsorukhoz és adományaikhoz nagy segítséget nyújtott viszont a Szegedi Paprika Zrt., a szegedi Coop Zrt., hat patinás szegedi cukrászda, a Pille utcai pékség, a Tápéi Pékség és két vállalkozó.
Természetesen év közben is, illetve különösképpen a hideg időben számos szervezetet próbálnak támogatni, hiszen feladatuk az, hogy az adományokat összegyűjtsék és eljuttassák a rászorulók részére. Támogatnak humán szolgáltatókat, anya- és gyermekotthonokat, falusi önkormányzatokat. Ezenkívül a Magyar Máltai Szeretetszolgálat Szegedi Csoportjához tartozik a Gondviselés Házában egy nappali melegedő, és a nagykörúton található Rehabilitációs Központjuk, ahol a kórházból kikerülő hajléktalanok utógondozását végzik.

Képek: http://szegedma.hu/hir/szeged/2009/12/maltai-karacsony-%e2%80%9eszivedbol-%e2%80%93-szived-szerint%e2%80%9d/

Dokumentummal kapcsolatos tevékenységek
  • Küldés levélben