Kósa László történész nyilatkozata az ügynökkérdésről

Létrehozás: 2008. december 10., 17:55 Legutolsó módosítás: 2008. december 10., 21:35

A THÉMA Egyesület 2008. november 22-i rendezvényéről és az ott elhangzott előadásomról Bölcskei Gusztáv püspök nyilatkozatot adott ki. Ehhez kapcsolódva a személyes megszólítottság okán mondom el véleményemet.

Kósa László történész nyilatkozata az ügynökkérdésről

Kósa László

Az 1948 utáni idők református egyháztörténetének kutatása során beleütköztem egy, a korábbi múltban ismeretlen jelenségbe, az ateista állam titkosszolgálatának az egyházban kiépített hálózata problémájába. Mint egyháztagot is érdekelt ennek megismerése, ami különben az egyházi közéletben ugyancsak sokakat foglalkoztatott és foglalkoztat. Többször szorgalmaztam, hogy más egyházak példájára, a református egyház is kérjen föl a diktatúra időszakának vizsgálatára tényföltáró bizottságot. Miután javaslatomnak nem lett foganatja, hivatalos engedélyt kérve, független történészként kezdtem dolgozni. Eredményeim egy részét tártam nyilvánosság elé a november 22-én elhangzott előadásban, melynek rögzítéséhez a publikálás jogának fenntartása miatt nem járultam hozzá. Bölcskei Gusztáv történészi munkámról szóló minősítése számomra a tárgyhoz való hozzá nem értését tükrözi, és azt is tanúsítja, hogy nehezen viseli el a belső egyházkritikát. Pedig a belső egyházkritika, míg a kommunizmus alatt el nem fojtották, szükséges korrekcióként mindig jelen volt a református egyházban. Sajnálatos, hogy 1990 után kevéssé éledt föl. Ugyanakkor kutatásaim és előadásom sikerének tartom Bölcskei Gusztáv saját érintettségére vonatkozó megnyilatkozását és dokumentumközlését. Az egyházunk múltjával szembenézésnek változatlanul nélkülözhetetlen feltétele további személyes történetek őszinte és részletes föltárása. Nemcsak az egyház katarzisához járulnak hozzá, hanem általában a történettudományt is segítik.

Budapest, 2008. december 6.

Kósa László s.k.

Dokumentummal kapcsolatos tevékenységek
  • Küldés levélben