Költözik a Piarista Gimnázium

Létrehozás: 2009. március 09., 15:49 Legutolsó módosítás: 2009. március 09., 15:50

Budapest – A Piarista Gimnázium a tervek szerint 2010 nyarán költözik a Mikszáth Kálmán térről a Duna-parti épület „A" szárnyába, amelyet a Piarista köz és a Pesti Barnabás utca határol. A rendház is ebbe az épületbe kerül, a 4-5. emeleten kap majd helyet. Forrás: Magyar Kurír

Az „A" épületrészben 2008 őszén kezdődött el több mint kétéves tervezés és előkészítés után a tényleges kivitelezés. Ez a szakasz 2010 tavaszáig tart majd, és vele párhuzamosan folyik majd az egész épületegyüttes (vagyis a jelenleg használt B épület is) külső felújítása, a tető héjazatának cseréje. A tervek szerint 2010 nyarára a belsőépítészeti munkák is elkészülnek, az iskola és a rendház átköltözhet, és 2010 szeptemberétől már itt kezdődhet a tanítás.

Az iskola továbbra is hatosztályos marad. Az oktatás nagyobb osztály- és előadótermekben zajlik majd. A felújított épületben könyvtárt, tanulószobákat, klubhelyiséget és multimédiás termet is kialakítanak – olvasható a Piarista Gimnázium honlapján.

A terveket a M-Teampannon Építész és Mérnöki Iroda Kft. és a Kollektív Műterem Kft. készítette (Golda János, Mészáros Erzsébet, Kovács Zoltán és munkatársaik). Az építést a Reneszánsz Zrt. és alvállalkozói végzik a bonyolítást és a műszaki ellenőrzést a Hansa Kft. végzi. Az építkezés teljes költsége körülbelül 5 milliárd forint, melynek egy jelentős részét adományokból és hitelből kívánja a rend előteremteni.

A közel három évszázados múlttal rendelkező iskola az 1945/46-os tanév elején kettévált, egy általános iskola és egy gimnázium formájában működött tovább. 1948-ban a két iskola közös neve Budapesti Kegyesrendi Kollégium lett. Az 1948-ban bekövetkezett államosítás után két évig Budapesti V. ker. Állami Ady Endre Általános Gimnázium néven működött (az általános iskolai rész megszűnt). Az állam és az egyház között 1950. szeptember 7-én aláírt megállapodás értelmében újra rendi vezetés alá került az iskola Budapesti Piarista Általános Gimnázium néven. A megállapodás négy évfolyamos, két-két párhuzamos osztállyal rendelkező gimnáziumot engedélyezett 320 tanulóval és 16 tanárral. Ugyanakkor biztosította az iskola katolikus nevelési szellemét, az államilag érvényes érettségit és a tanulók továbbtanulását.

„Ha az az Isten akarata, hogy a régi házat – a 'régi várost' – elhagyva a jövőt kell keresni, akkor az Úr bizonyára megadja az ehhez szükséges kegyelmet is” – írta Balanyi György SchP 1953. augusztus 25-én.

1953 őszétől minisztériumi rendelkezés következtében a Váci utcai épület az ELTE Bölcsészkarának használatába került, a Piarista Gimnázium pedig a megszüntetett Sacré Coeur Intézet VIII. kerületi Mikszáth Kálmán téri – jóval kisebb – épületében kapott helyet. 1989-től megszűnt a létszámkorlátozás, és a helyi adottságoknak megfelelően növekedett 10 majd 12 osztályra az iskola, ugyanakkor civil tanárokkal bővült a tanári kar is. Az utolsó 4 évfolyamos osztály 2002-ben érettségizett. Az iskolának azóta már csak 6 évfolyamos osztályai vannak.

Az iskola bővebb történetéről a Gimnázium honlapján olvashatnak.

Dokumentummal kapcsolatos tevékenységek
  • Küldés levélben