Két nemzet egy hitben összefogva – jövevények és vándorok befogadása a budapesti németajkú gyülekezetben

Idén a jövevények és vándorok befogadásának szimbólumaként ülte fennállásának 150 éves jubileumát a megújult Budapesti Németajkú Evangélium szerint reformált Református Gyülekezet.
Megilletődött, német és magyar ajkú tömeg gyülekezett a hétvégén az 1880-as években épült Hold utcai neogót templom kertjében, hogy részt vehessenek azon a nemzetközi ünnepi konferencián és fogadáson, amely előadások keretében elevenítette meg a német-magyar protestantizmus elmúlt közös másfél századát. Ahogy Balog Zoltán teológus elmondta: „Egy országot nem a politika és nem a jó diplomáciai kapcsolatok tartanak életben, hanem azoknak az embereknek a hite és azoknak az embereknek a szeretete, akik egymás javára és az Isten dicsőségére akarnak dolgozni. Nyugat Európából 150 évvel ezelőtt ilyen társak jöttek ide, akiknek az őszinte szeretete elsősorban nem egy szerep volt, hanem felismerték az abban rejlő kiváltságot, hogy gazdasági sikereiket a közjó javára fordítsák. Remélem, hogy az elkövetkező évszázadokban is ez az együttműködés határozza majd meg Magyarország további történetét!” – nyitotta meg a délelőttöt a Magyar Országgyűlés Emberi Jogi, Kisebbségi, Civil –és Vallásügyi Bizottságának elnöke. A bevezető szavakat követően Papp Judit helyettes lelkész köszöntése következett, aki a gyülekezetről, mint összekapcsolódási pontról beszélt. „Ez a hely éppen olyan, mint annak idején Jákob kútja volt, ahol a híressé vált zsidó tanító, Jézus és az egyszerű, pogány Szamáriai asszony találkozott, mely esemény az utóbbi számára élete legfontosabb ajándékát rejtette. Két ember, két vízszintes vonal összefonódását hirtelen egy harmadik, egy függőleges keresztezett, vagyis megnyílt egy egész életre nézve változásokat hozó, új dimenzió. Ez maga az evangélium, mely a szerető Istenről szóló örömhír üzenete – azt gondolom, ilyen találkozások történnek ebben a közösségben is 1859 óta már, mely mindig magában hordozza az újrakezdés lehetőségét. A mi felelősségünk, hogy felismerjük életünk eme legfontosabb eseményét, s megéljük ebben az ünnepi órában.”
A nap folytatásában a körülbelül 130 főnyi vendég több előadás kapcsán is bepillantást nyerhetett a gyülekezet egyedi történetébe, mely a modern magyar református és a tágabb értelemben vett protestáns egyháztörténelem egyik legértékesebb elemének számít. Ahogy Kovács Ábrahám a kezdeti évekről fogalmaz, „a 19. század második felében és a 20. század elején e kis gyülekezet rendkívüli mértékben hatott a református kegyességre és a kialakuló egyesületi és szociális tevékenységekre. A rendkívül gazdag lelki ébredés, az aktív és sokszínű gyülekezeti élet, a társadalmi felelősség és a kegyesség számos missziós cél és szellemi irányzat összefonódásának szolgált háttérül. A közösség történetének példaértéke abban áll, hogy egyrészt egyszerű gyülekezeti tagok sokaságát vonta be a református egyházi életbe a sokféle szervezeten keresztül; másrészt a Magyarországon hosszabb vagy rövidebb idő óta élő, németül beszélő, de magyarként is elkötelezett, hitvalló, lelki megújulást szem előtt tartó életükkel gazdagították a magyar református egyházi életet.” Az összeomlásig vezető vészterhes gyülekezeti évekről - mely időszak alatt a nácizmus miatt a tagok 90%-a elmenekült - Millisits Máté művészettörténész beszélt, akinek a rendezésében a konferencia napján nyitották meg illusztris kiállítását, melynek anyaga az elmúlt százötven évet maradéktalanul felölelte. Végezetül Géra Eleonóra „A Bethesda Kórház és a gyülekezet”, majd Balog Zoltán „Túlélés és új kezdetek” címmel tartott előadást, melynek köszönhetően a jelenlévők átélhették azt a hosszú utat, amelyet a németajkú gyülekezet és a hozzá szorosan kapcsolódó komoly diakóniai munka Budapest egyházi közéletébe kerüléséig tett meg. Ahogy a gyülekezet újraalapító lelkésze fogalmazott: „A világot azok tartják életben, akik hisznek, bíznak, és ebből jó cselekedetek születnek. Ennek a közösségnek az a titka, hogy ajtaja újra nyitva áll, mai üzenete pedig, hogy Isten népe képes a saját boldogulását és a közjót egymás erősítésére, hétről hétre egy tolmácsgéppel segített, belső dinamikájú liturgiába összerakni.”
A hétvége kollokviumra is adott alkalmat, melynek témája az Európa keleti és nyugat felén megjelenő protestantizmus és eltérő két egyházi létforma volt; Bogárdi Szabó István, a Dunamelléki Református Egyházkerület püspöke biblia tanulmánnyal szolgáltatta a keretet a diskurzushoz. A Zsidókhoz írt levél 13-16-ig terjedő versei alapján elmondta, hogy „az idegenek és vándorok különbség iránti tiszteletének hatalma egymás gazdagítására is képes, éppen úgy, mint Ábrahám hányattatásai esetében.” Gottfried Locher, a Református Világszövetség berni alelnöke a svájci egyházközség külügyi vezetőjeként az európai protestantizmus közös hitkincséről, teológiai gondolkodásának átfedéseiről, továbbá a vélt és valós kulturális különbségekről számolt be. Az állófogadást Prőhle Gergely, a Magyarországi Evangélikus Egyház országos felügyelőjének és Karl-Christoph Epting, a Lipcsei Egyetem Diaszpóra Intézetének igazgatója jelenlétével kerekasztal beszélgetés előzte meg, melynek summája a magyarokat a németekkel összekötő kapocshoz való ragaszkodás és a különbségekben megbújó gazdagság felismerésében rejlik. A konferenciát a 34 méter magas, háromharangos, 2002 tavaszán újraszentelt templom felújítását bemutató dokumentumfilm és Christian Mühlethaler, Svájc budapesti nagykövetének jókívánságai zárták mintegy lelkileg ráhangolódva a vasárnapi ünnepi istentiszteletre.