Karitászakció a Magyar Szentek Templomában

Létrehozás: 2009. december 21., 10:55 Legutolsó módosítás: 2009. december 21., 10:55

December 22-én a Szent Erzsébet Karitász Központ munkájának eredményeképpen közel háromszáz rászoruló gyermek kap névre szóló ajándékcsomagot, amelyeket a korábbi évek gyakorlatának megfelelően Erdő Péter bíboros és Mádl Dalma, a Katolikus Karitász jószolgálati nagykövete személyesen ad át. Forrás: orientpress.hu

Écsy Gábor plébános, országos és főegyházmegyei karitászigazgató elmondta, hogy a Szent Erzsébet Karitász Központ immár tizenkettedik alkalommal hirdette meg „Gyermekek a gyermekekért” akcióját. Szolidaritási kezdeményezésükhöz csatlakoztak a plébániai önkéntesek, akik kiválasztották a leginkább rászoruló családok gyermekeit, és személyes kapcsolat révén vált lehetővé, hogy minden kisgyermek az életkorának és érdeklődésének megfelelő ajándékhoz jusson. Nemcsak a Szent Erzsébet Karitász Központ és a főegyházmegyei iskolák növendékei segítettek az egy hónapig tartó gyűjtésben, hanem a hasonló korú németországi gyerekek is hozzáadták a maguk ajándékát a magyar gyerekek karácsonyához - tudatta a Magyar Kurír.

A karácsonyi ünnepségnek mindig megható pillanata, amikor az ajándékok kis címzettjei egyenként mennek az oltárhoz, hogy átvegyék a játékokat, a tanszereket, könyveket, édességet is tartalmazó csomagokat. A Szent Erzsébet Karitász Központ a karácsonyi ünnepkörben további 600 ajándékcsomagot osztott ki rászoruló családoknak, kisnyugdíjasoknak, hajléktalanoknak, kórházban tartós ápolásra szoruló betegeknek, nehéz anyagi és mentális körülmények között nevelkedő gyermekeknek.

 

Dokumentummal kapcsolatos tevékenységek
  • Küldés levélben