Kálvin – konferenciát tartottak Csurgón

Létrehozás: 2010. október 22., 08:53 Legutolsó módosítás: 2010. október 22., 08:54

„Magyarok a Kárpát-medencében” címmel rendezték meg az idei Kálvin-konferenciát Csurgón október 15-én és 16-án, a Protestáns Napok keretében. Forrás: reformatus.hu / Melicz Marianna

Az istentiszteleteken a Csokonai Vitéz Mihály Református Gimnázium, Általános Iskola és Kollégium diákjai külön beosztás szerint vettek részt. A kisiskolásoknak Zajzon Istvánné lelkipásztor, hitoktató, a nagyoknak és a vendégeknek Dr. Vladár Gábor hirdette az igét. A programban előadások is szerepeltek. Vendég volt Dr. Huszár Pál főgondnok, aki a magyar reformátusok nemzettudatáról tartott előadást és Csoma Gergely szobrász- és fotóművész, aki 30 éve kutatja és dokumentálja a moldvai csángó-magyarok életét.

Az előadások között ünnepélyesen megkoszorúzták az iskola udvarán álló Kálvin-szobrot. Az iskola mellett a Dunántúli Református Egyházkerület, a Somogyi Református Egyházmegye, a csurgói és a csurgó-alsoki gyülekezet, valamint Csurgó város is megemlékezett a helvét reformáció kivételes alakjáról.

"Közel az ég hozzám, közel az Istenem" címmel Gulyásné Raksányi Olga képeslapgyűjteményéből rendezett – magyar református templomokat bemutató – kiállítást nyitott meg Dr. Vladár Gábor professzor, a PRTA rektora. A Pápai Református Teológia hallgatói is bekapcsolódtak a konferencia programjába: pénteken és szombaton a felső tagozatosoknak és a 9. évfolyamnak tartottak foglalkozásokat, előadásokat.

A hétvége a vasárnapi istentiszteletek látogatásával zárult, az iskola zenekara pedig kiszállásra ment. Lászlóné Várhalmi Virág és Kovács József igazgató vezetésével Nagykanizsán és Galambokon szolgált az iskola küldöttsége.

A konferencia istentiszteleteinek perselypénzét a vörösiszap-katasztrófa károsultjainak javára ajánlották fel, az összegyűlt 20.000 forintot a Somogyi Református Egyházmegye közreműködésével juttatjuk el a rászorulóknak.

A reformációs megemlékezések október 28-án, ünnepi úrvacsorás istentisztelettel zárulnak majd.

 

Dokumentummal kapcsolatos tevékenységek
  • Küldés levélben