Juliusz Janusz: Istennek, a vallásnak joga van arra, hogy jelen legyen az állam lelkiismeretében

— Felvéve: , , , ,
Létrehozás: 2010. szeptember 27., 15:11 Legutolsó módosítás: 2010. szeptember 27., 15:16

Nagykanizsa – A magyarországi piarista iskolák, a szegedi, mosonmagyaróvári, kecskeméti, budapesti és váci és a gimnáziumok és a vendéglátók kórusainak hangversenye nyitotta meg Nagykanizsán Szent Pompiliusz születésének háromszázadik évfordulójának ünnepét szeptember 25-én, szombaton. Forrás: Magyar Kurír

Mi magunk is meglepődhetünk, hogy ilyen fényes ünneplés közepette találjuk magunkat – fogalmazott Vereb Zsolt igazgató a délutáni ünnepi mise elején mondott köszöntőjében. – Pirrotti Szent Pompiliusz születésének 300. évfordulója ösztönzést adott arra, hogy az Istentől ránk bízott kincseket fölmutassuk ország-világ előtt. Bátorítást kapjunk e szerény és csöndes szent példájából a jóban való kitartásra, a sok sebből vérző társadalom gyógyítására.

A Szentatya magyarországi képviselőjeként hoztam el nektek XVI. Benedek pápa áldását, és arról szeretnélek benneteket biztosítani, hogy ő nagy figyelmet szentel a katolikus nevelés ügyének – mondta Juliusz Janusz apostoli nuncius részben magyar nyelvű beszédében, miután a kanizsai gimnázium egy lengyel diáklánya köszöntötte őt anyanyelvén. – Történetének kezdetétől fogva Magyarország mindig kereste annak lehetőségét, hogy kimutathassa az egyházhoz való hűségét, és a kommunizmus nehéz évei sem választhatták el a római pápától. Ma büszkén emlékezhettek meg arról, hogy a világon elsőként éppen ebben a szép városban épült egy templom Pirrotti Szent Pompiliusz tiszteletére.

„A nevelés mindenekelőtt arról szól, hogy az emberi személyt formálja, felkészítse arra, hogy teljes módon élje az életét – röviden, a bölcsességre nevelést jelenti. Az igazi bölcsesség elválaszthatatlan a Teremtő ismeretétől” – idézte a pápa angliai útján elhangzottakat a nuncius. – A katolikus iskolának olyan helynek kell lennie, ahol megtanulják, hogy az Istenben való hit és a parancsok megtartása nem csak magánügy, tanúságot kell tennie arról, hogy a hitnek joga van arra, hogy tanítsák és megéljék a közéletben. Istennek, a vallásnak joga van arra, hogy jelen legyen a nemzet életében, az iskolákban, a hivatalokban, az állam lelkiismeretében. Örüljünk annak, hogy Magyarország is követni akarja most Isten megbecsülésének az útját a közéletben – hangsúlyozta Juliusz Janusz.

Balás Béla kaposvári megyéspüspök Pirrotti Szent Pompiliuszról beszélt a zsúfolásig megtelt templomban. – A szentekben az emberszerető Isten diadalmaskodik – fogalmazott. – Igen, él az Isten, köztünk is vannak szentek. A Jelenések könyve megszámlálhatatlan seregről beszél. Használjuk ki jól az időt, lelkesedjünk a jó példákon! Mi is tudunk a kellő pillanatban odabújni Istenhez! – mutatott a főpásztor.

A szemerkélő eső ellenére a Felsőtemplomban vendégeskedő Pompiliusz-szobrot énekszóval, körmenetben kísérték vissza a Fő utcán és a Sugár úton át a piarista iskoláig, írja a Kanizsa című dél-zalai hetilap riportja.

Dokumentummal kapcsolatos tevékenységek
  • Küldés levélben