Iskolakezdés a Karitásszal

Létrehozás: 2010. szeptember 06., 15:16 Legutolsó módosítás: 2010. szeptember 06., 15:17

Eddig mintegy száz ház épül újjá a Karitász segítségével az árvíz sújtotta településeken, és közel nyolcszáz gyermek kapott új iskolatáskát a szervezet jóvoltából. Forrás: Magyar Kurír

A májusi árvíz okozta pusztítás még mindig családok százainak életét határozza meg. Bár az ár levonult, a nyomában maradt hordalék és szemét tönkretette mindazt, amit a víz még megkímélt. Családok százainak otthona vált lakhatatlanná a fertőző és bűzölgő iszaptól, amely minden berendezési tárgyat tönkretett.

A Katolikus Karitász munkatársai a mentési munkák végeztével megkezdték az újjáépítés megszervezését. Az első felmérések elkészültével a szervezet több településen – Szendrőládon, Felsődobszán, Ónodon, Sajóládon, Sajóecsegen, Gelejen és Arlón – együttesen közel 100 ház felújítását és berendezését vállalta, az ott élők segítségével.

Az önkéntesek és a helybeliek a településekre érkező szakemberek vezetésével kitakarították és fertőtlenítették a házakat, udvarokat, majd nekiláttak a falak, járólapok felújításának. A munkálatok több helyen lezárásukhoz közelednek, így már az ország minden pontjából érkező bútoradományok elosztása is megkezdődhetett.

Szendrőládon, ahol a Karitász 47 ház teljes rendbetételét vállalta, lassan már a bútorok szétosztása is befejeződik. A többségében cigány lakosság példás összefogással vett részt az árvíz nyomainak eltakarításában.

Az árvíz sújtotta településeken élő gyermekek számára a katolikus segélyszervezet nyári táborokat szervezett, amelyekben összesen 300 gyermek töltött el egy-egy hetet.

A tanév kezdete sok helyen újabb nehézséget jelentett, hiszen a családok az egész nyarat a felújítással töltötték, amely a segélyszervezetek összefogása mellett is komoly anyagi megterhelést jelentett, hiszen sokan mindenüket elvesztették. Az iskolakezdés megkönnyítéséért a Karitász közel 800 iskolatáskát, füzetet és élelmiszercsomagot osztott szét Mádl Dalma asszony közreműködésével az érintette településeken, ezzel is segítve a tanév megkezdését.

A Püspöki Konferencia által meghirdetett országos templomi gyűjtés során összegyűlt mintegy 240 millió forintot a Katolikus Karitász által az elmúlt hónapok során végzett kárfelmérések alapján fogja elosztani a szervezet. A Karitász munkatársai továbbra is számos településen folytatják áldozatos munkájukat, amely több száz ember számára jelent segítséget életük újrakezdésében.

Dokumentummal kapcsolatos tevékenységek
  • Küldés levélben