Húsz év után újra orthodox esküvő volt Hódmezővásárhelyen

Létrehozás: 2009. június 22., 10:01 Legutolsó módosítás: 2009. június 22., 10:03

Hódmezővásárhely – Húsz év után először idén májusban ismét orthodox esküvőt tartottak a hódmezővásárhelyi templomban. A 31 éves vőlegényt, Asztalos Gábort néhány hónapja keresztelték meg, családjának korábban nem volt köze az Orthodox Egyházhoz. Református kötődésű 28 éves menyasszonya, Márton Anett eleinte furcsállta, de elfogadta mindezt. Nem volt ellenére, hogy esküvőjük az orthodox templomban legyen. A fiatal pár hat évvel ezelőtt ismerkedett meg a tanítóképző főiskolán. Montenegróban tartották az eljegyzésüket, sőt a jegygyűrűt is ott vásárolták. Forrás: szimandron.hu, delmagyar.hu

– Érdekel a vallástörténet, különösen az Orthodox Egyházé. Nagyon kedvelem a szerbeket, Montenegrót. Ott döntöttem el, megkeresztelkedem – mondta Gábor, aki szerbül is szeretne megtanulni.

Gábor szerződéses katona; egyenruhában mondta ki a boldogító igent. A menyegzőre való bevonuláskor katonatársai kivont karddal álltak sorfalat a templom előtt. A szertartás után a házaspárt virágesővel fogadta az egybegyűlt násznép, a vendégek kedves gesztusát pedig a szokásokhoz híven cukorral és aprópénzzel viszonozta az ifjú pár.

Káplán Pál esperesi helynök elmondta: reméli, nem kell újabb húsz évet várni a következő esküvőre, hanem ezután évente húsz ilyen szertartásnak ad majd helyet a templom.

Képek a menyegzőről:
http://www.delmagyar.hu/_kepgaleria.php?gid=2008596&kid=2243359

 

Dokumentummal kapcsolatos tevékenységek
  • Küldés levélben