Hétvégére elkészült a legnagyobb templomi betlehem Vörsön

— Felvéve: , , , ,
Létrehozás: 2010. november 30., 15:13 Legutolsó módosítás: 2010. november 30., 15:15

Vörs – Advent első vasárnapjára már turistabuszokat vártak a világ legnagyobb templomi betlehemének számító, vörsi látványosság megtekintésére, ezért az utolsó napokban megfeszített tempóban zajlott a bibliai életkép építése. Forrás: MTI, kapos.hu

Vörsön több mint 50 évvel ezelőtt építették az első betlehemet, az akkor még csak 1 négyzetméteres volt. Ezt kezdték el folyamatosan bővíteni. Még a bal oldali Mária oltárt is el kellett bontani, hogy ezt a hegyoldalt megépíthessék. Idén 30 láda mohát és 30 fenyőfát használtak fel az 50 négyzetméteres terep elkészítéséhez. 

A hétvégére minden a helyére került. Sőt néhány újítást is megvalósítottak. 

„Idén ráfestettem a Betlehem városát és a Betlehem városából a festményen jön ki egy út és az utat 3 dimenzióban próbáltam meg kiléptetni, ahogy megérkezik az istállóhoz” – mondta el Futó Péter a vörsi betlehem építője, helyi művész.

„Kell ehhez szerelem és némi megszállottság" – fogalmazott Futó Péter, aki több mint két évtizede folyamatosan fejleszti az alkotást. Évek óta mintegy harminc helyi önkéntes segítségével állítja össze az ötven négyzetméteres alkotást egy hét alatt úgy, hogy mindig módosít rajta valamit.

Farkas László Vörs polgármestere elmondta: a betlehem óriási idegenforgalmat eredményez.
„40 ezer látogatónk volt tavaly is és remélem, hogy az idén is annyi lesz, azért csináltuk, hogy 2 hónapig látogatható legyen a vörsi betlehem” – tette hozzá.
Ahogy az elmúlt években mindig, valószínűleg idén is több ezren lesznek kíváncsiak a világ legnagyobb templomi betlehemére.

A Kis-Balaton szomszédságában fekvő, Somogy megyei település római katolikus templomában először 1948-ban építették meg a Jézus születését bemutató betlehemet. Az elmúlt évtizedekben ahogy nőtt az építmény, úgy gyarapodott a látogatók száma is. Főleg 2000 óta, amikor az építők úgy döntöttek, hogy a nagy munka és az óriási érdeklődés fényében hiba lenne csak karácsonyra időzíteni az életképet, ezért már advent első vasárnapjára elkészítik. Évente 35-40 ezer ember látogatja meg a látványosságért a vörsi templomot, ahová ingyenesen léphet be akárki, szíve szerint adakozva az egyháznak.

Mivel a bibliai életkép mérete pár éve már nem növelhető tovább a templom adottságai miatt, ezért az építői a részletek komolyabb kimunkálására fordítanak nagyobb figyelmet. Az utóbbi években Futó Péter háttérnek egy három négyzetméternyi, Betlehem városát ábrázoló festményt készített, és felújíttatta a festett gipszfigurákat is. Idén a szentcsaládot befogadó istálló mérete növekszik, és látványosabbá válik a valódi vízként folyó patak, amelyre egy híd is épül. A betlehem megépítéshez 30 ládányi mohát, 30 fenyőfát, nagy mennyiségű tujaágat, gerendát és deszkát használnak fel. Az alapanyagokat a vörsi és a szomszédos települések lakói biztosítják adakozásként.

Tavaly Futó Péter – aki főállásban a regionális vízmű műszeres hálózatvizsgálója, másodállásban festő – kísérletet tett arra, hogy a vörsi építmény bekerülhessen a Guinness Világrekordok közé. A könyv szerkesztőségétől azt a választ kapta, hogy Svájcban akad ennél is nagyobb beltéri betlehem, ám olyan nincs, amelyik templomban, időszakosan épül meg, és nagyobb a vörsinél.

„Azért már nem tettem újabb lépéseket, hogy új kategóriát nyitva bejegyezzék a vörsi bibliai életképet Guinness rekordnak" – mondta a művész, magyarázatképpen hozzátéve: van neki egy 11 éves lánya és egy 13 éves fia, akik azt mondták, nagyon büszkék rá, neki pedig egyéb elismerésre nincs is szüksége.

A monumentális alkotást, amely 2007 óta a Somogy Megyei Közgyűlés által alapított Örökségünk-Somogyország Kincse kitüntető cím birtokosa, jövőre, a húshagyó kedd előtti vasárnap bontják le.

Dokumentummal kapcsolatos tevékenységek
  • Küldés levélben