Gyorsmérleg a jótékonysági szervezetek decemberi segélyezési akcióiról

Létrehozás: 2010. január 11., 15:36 Legutolsó módosítás: 2010. január 11., 15:36

Budapest – Élelmiszer- és ruhasegélyek mellett villanyszámla támogatás, melegételosztás és szemüvegjuttatás is szerepelt a segélyszervezetek decemberi akciói között. Forrás: MTI, reformatus.hu

A Magyar Ökumenikus Segélyszervezet advent első vasárnapján indított Országos Adventi Pénzadománygyűjtésén 47 millió 405 ezer 983 forint gyűlt össze december 30-ig – közölte az Ökumenikus Segélyszervezet. A beérkezett adományokból a szervezet egyebek mellett adventi karitatív akcióit finanszírozta, de ezen adományok hozzájárulnak a szervezet szociális intézményeiben végzett fejlesztő munka támogatásához is.
A szervezet 3200 családnak juttatott el egyenként 11 kilogramm súlyú tartós élelmiszer egységcsomagot december elején a Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatal közreműködésével, az EU-élelmiszersegély program keretében, december 21. és 31. között pedig Budapesten és vidéken közel 10 ezer adag melegételt osztottak szét. A tiszaföldvári gyermekotthon 240 rászoruló, illetve fogyatékostanulója összesen 7 millió forint értékű adományban részesült, amelynek egy része a Vám- és Pénzügyőrség (VPOP) által lefoglalt ruhanemű volt, 250 db kabát, póló, pulóver, cipő, sapka és 500 pár zokni, a másik része pedig nagy mennyiségű kristálycukor, keksz, valamint 300 üveg Béres Csepp.

Több mint 118 tonna tartós élelmiszer gyűlt össze mintegy 50 millió forint értékben a SPAR és a Magyar Máltai Szeretetszolgálat Adni öröm elnevezésű akciójában december 15. és 20. között. Ennek köszönhetően több mint 25 ezer karácsonyi csomag jutott el a szűkölködő családokhoz, az adományok között elsősorban liszt, száraztészta, cukor, olaj, konzerv szerepelt.

Az idén 60 éves optikai vállalat 1000 ingyenes szemvizsgálatot biztosított a szervezet támogatottjainak, majd a vizsgálat alapján, személyre szabottan szemüveghez juthattak a rászorulók – tájékoztatott Adányi László, a szolgálat munkatársa. Ezen túl a szeretetszolgálat száznegyvenkilenc millió forintot osztott szét pályázati úton azon rászorulók között, akik az áramszámlájukhoz kértek támogatást Csongrád és Békés megyében.
Több mint 18 ezer cipősdoboznyi csomag érkezett a Baptista Szeretetszolgálat ajándékgyűjtő akciójára. Az ajándékcsomagok közül 2800 darabot elküldtek a Böjte Csaba ferences szerzetes gondozta árva gyermekeknek. A fővárosban rendezett Cipősdoboz Gálán hétszáz nagycsaládban élő, intézetben nevelkedő és nehéz körülmények között élő gyermeket láttak vendégül, s mindannyiukat megajándékozták egy-egy cipődoboznyi meglepetéssel.

Magyarországon 300-400 csomag élelmiszeradományt juttattak el a szegényeknek, az Ofotért jóvoltából pedig 1000 szemüveget osztottak szét a rászorulók között – mondta el Révész Szilvia, a Baptista Szeretetszolgálat kommunikációs vezetője. Hozzátette: egyre több, naponta 15-20 segélykérés érkezik hozzájuk, az egyéni adományok azonban visszaesőben vannak.

Dokumentummal kapcsolatos tevékenységek
  • Küldés levélben

segítség

Elküldte Kovács Gáborné idő 2010. február 19., 10:09
Egy 4 gyermekes anyuka fordul önökhöz.Nem tudom lehet még kérni a segély akciót? Most már annyira kilátástalan helyzetbe kerültünk,hogy se tüzelőnk se enni valónk az áramot is ki fogják kapcsolni. Ebben szeretnék segítséget kérni.Egy kis élelmiszer csomag vagy ha nekem is tudnának az áramdíj kifizetésében segíteni,vagy a tüzelőben.
Nagyon köszönöm előre is.
Kovács Gáborné

segély

Elküldte Horváth-Bolla Zsuzsanna idő 2010. február 19., 10:52
Kérjük forduljon a fent említett segélyszervezetekhez. Az evangélikus honlap szerkesztőségének nem áll módjában anyagi segítséget nyújtania.

segély

Elküldte pozák jenőné idő 2010. március 06., 13:37
Egy 3 gyermekes anyuka fordul önökhöz.Nem tudom lehet még kérni a segély akciót? Most már annyira kilátástalan helyzetbe kerültünk,hogy se tüzelőnk se enni valónk az áramot is ki fogják kapcsolni. Ebben szeretnék segítséget kérni.Egy kis élelmiszer csomag vagy ha nekem is tudnának az áramdíj kifizetésében segíteni,vagy a tüzelőben.
Nagyon köszönöm előre is..pozák jenőné tiszabura bajcsy 20

segély

Elküldte pozák jenőné idő 2010. március 06., 13:34

Nehézhelyzetbe élő nagy családos anyuka segitséguket szeretné kérni abban hogy az EON felé tartozását rendezné az okumennikus segély szolgálat...

Gyűjtés

Elküldte Horváth-Bolla Zsuzsanna idő 2010. március 07., 12:36
Az EON pályázatának vége. A fent említett segélyszervezetnél érdeklődhet, tudnak-e segíteni. Szerkesztőségünknek anyagi segítséget nem áll módjában adni.
Üdvözlettel: Horváth-Bolla Zsuzsanna
szerkesztő