Elfogták a betlehemes felgyújtóit

— Felvéve: ,
Létrehozás: 2010. január 08., 14:41 Legutolsó módosítás: 2010. január 08., 14:41

Pécsvárad – A néhány éve, társadalmi összefogásban készült köztéri betlehemet vélhetően még a két ünnep között dobálták szét, a kis Jézus figuráját pedig felgyújtották. Forrás: FH

Elfogták a rendőrök a pécsváradi betlehem rongálóit szerdán - közölte csütörtökön a Baranya Megyei Rendőr-főkapitányság. A néhány éve, társadalmi összefogásban készült köztéri betlehemet vélhetően még a két ünnep között dobálták szét, a kis Jézus figuráját pedig felgyújtották.

A rendőrség szerint több tucat helyi embert hallgattak meg, így jutottak el a két rongálóhoz. A huszonegy és huszonkét éves pécsváradi fiatalemberek a kihallgatáson mindent beismertek. Elmondták, hogy egyikük szétszedte a betlehemet, a másik pedig felgyújtotta a kis Jézust. 

Arra nem tudtak magyarázatot adni, hogy miért tették mindezt, csak annyit mondtak, hogy előtte sokat ittak. A két férfi szabadlábon védekezhet, rongálás miatt indult ellenük eljárás.

 

Dokumentummal kapcsolatos tevékenységek
  • Küldés levélben