Ébredj! Élj! Élessz!

Létrehozás: 2009. március 02., 13:14 Legutolsó módosítás: 2009. március 02., 13:15

Nyíracsád – Február 28-án délután a nyírségi község görög katolikus templomának udvarán regisztrálhattak azok a helyi és környékbeli fiatalok, akik a címben szereplő három felszólításból származó Élesztő elnevezésű görög katolikus ifjúsági misszióra érkeztek a nyírségi községbe. Forrás: haon.hu

A fiatalok és a velük együtt érkező atyák megtöltötték a templomot, ahol a házigazda Tóth Elek atya köszöntötte a vendégeket. – Van eszközünk, mert van hitünk – ezekkel a szavakkal kezdte üdvözlő szavait Elek atya, majd Seszták István atya vette át a szót, aki a misszió lényegét fogalmazta meg. – A misszió lényege a tanítás, Jézus tanítása. Meg kellene tanítani mindenkinek azt, amit Isten Jézus Krisztusban üzen nekünk. Üzenetével választ ad olyan fontos kérdésekre, mint: Ki vagy? Honnan jöttél? Hová tartasz? – fogalmazott Seszták atya. Ezt követően a misszió vendégei közösen nézték meg azt a filmet, melyben katolikus fiatalok szóltak a hitről, szeretetről, Isten közelségéről. A Tóth Elek atya vezetésével tartott imaórát követően Telenkó Miklós missziós atya a Miért élek? Kérdésre kereste a választ. A résztvevőket megrendítette és elgondolkodtatta a 18 éve tolószékben élő Telenkó atya személyes vallomása életértől. A délután második részében a fiatalok négy helyszínen beszélgethettek Takács Gusztáv, Papp Miklós, Seszták István és Vadász Viktor atyákkal az életről, szerelemről, jegyességről, s keresték a választ a Honnan, hová tartunk, hogyan folytassuk életünket? kérdésekre. A késő délutáni agapét követően a napot lelkesítő missziós zenével, a Képmás együttes koncertjével zárták. A misszió következő állomása a felvidéki Nagykaposon lesz, június 13-14-én pedig a Hajdúdorogon megrendezésre kerülő záró találkozóra várnak minden érdeklődő fiatalt a szervezők.

Dokumentummal kapcsolatos tevékenységek
  • Küldés levélben