Díszpolgári címet kapott Kiss-Rigó László

Létrehozás: 2010. augusztus 30., 11:55 Legutolsó módosítás: 2010. augusztus 30., 11:57

Kübekháza – A legmagasabb helyi elismerést, „Kübekháza díszpolgára" címet adományozott az oktatásügyben és a keresztény értékek ápolása terén kifejtett kiemelkedő tevékenységéért Kiss-Rigó László szeged–csanádi püspöknek a falu önkormányzata. Az elismerő oklevelet és az azzal járó arany pecsétgyűrűt szombat délután több száz meghívott és érdeklődő előtt adta át Molnár Róbert polgármester. Forrás: Magyar Kurír

Kiss-Rigó László megyéspüspök 2010 tavaszán alapított iskolát a Szeged melletti településen, miután azt az önkormányzat két évvel ezelőtt az elégtelen állami normatív támogatás miatt bezárni kényszerült.

Az egyházi és önkormányzati összefogás keretében felújított Reménysugár Katolikus Általános Iskola ünnepélyes átadásán a püspökön kívül Barabás Hunorné, a Szent Gellért Katolikus Iskolai Főhatóság igazgatónője is kitüntetésben részesült. Őt Kübekháza tiszteletbeli polgárává fogadta a falu polgármestere a helyi iskolamentésben végzett tevékenysége elismeréseként.

 

Dokumentummal kapcsolatos tevékenységek
  • Küldés levélben