Búcsút tartottak a soproni Árpád-házi Szent Margit templomban

Létrehozás: 2010. január 19., 12:29 Legutolsó módosítás: 2010. január 24., 12:05

Sopron – Az ünnepi nagymisét dr. Pápai Lajos, a Győri Egyházmegye főpásztora celebrálta a zsúfolásig megtelt templomban. Az ünnepi szentmisén résztvett dr. Fodor Tamás, Sopron polgármestere és Firtl Mátyás, Sopron és környéke országgyűlési képviselője. Forrás: nyugathir.hu / B. Tóth Éva

Az evangéliumból a kánai menyegző történetét hallhattuk, azt a történetet, amely szerint Jézus borrá változtatta a vizet. Ez volt Jézus jelei közül a legelső – idézte Szent Jánost dr. Pápai Lajos, aki azt hangsúlyozta, hogy a bibliai csodák jelek. Olyan jelek, amelyek kapcsán fontos, hogy ne a rendkívülire az érdekesre figyeljünk, hanem arra, amit a jelek jelentenek, azaz, arra ami megmarad az örökéletben. Ne a külsőség legyen a fontos, hanem az, amire a jel mutat.

A sok jelenlévő vallás között ma is sokakat megkísért ,,a relativizmus diktatúrája", ami nem ismer kizárólagos Istent és vallást. A mi kötelezettségünk szüntelenül hirdetni Krisztust, akiben az emberek megtalálják a vallásos élet teljességét. Szent Margit élete is erről a teljességről szól.

Az ő korában nehéz problémák voltak a királyi családban, az egyszerű emberek között, az egyházban. Szent Margit felajánlotta életét a nemzetért, a családért, az egyházért: másokért való életet élt. Krisztus példájára a másokért való élés a keresztény alapstruktúrák közé tartozik.

Ma is ezer probléma gyötri országunkat, amelyek iránt nem lehetünk közömbösek. Mi is felajánlhatjuk életünket, áldozatunkat egyházunkért, hazánkért. Ma is szükség is van olyan emberekre, szerzetesekre, papokra, családokra, igazi Krisztus-hívőkre, akik képesek másokért élni, és akkor a megújulásra is van remény. Mert az egyház élete a földön mindig küzdelem, de mindig szüntelen megújulás is – hangzott a prédikáció a mai ünnepen.

 

Dokumentummal kapcsolatos tevékenységek
  • Küldés levélben