Bölcskei Gusztáv prédikációja Húsvétkor

Ünneplő Gyülekezet! Szeretett Testvérek!

Adjon nekünk a mi élő Urunk áldott, örömteli, békességet hordozó és békességet adó húsvéti szent ünnepet, az Úr 2009. esztendejében!
Vajon mi jutott eszetekbe ma reggel? Mi volt az első gondolat, amikor felébredtetek? Talán az – ha hajnalban volt –, hogy milyen jó ez az áldott, májust idéző, tavaszi eső; vagy az, hogy mi az, amivel még nem készültünk el az ünnepi asztalhoz. Mi minden juthat az eszébe egy embernek, akár akkor is, amikor elindul ide a templomba. Talán útközben az, hogy csak nem hagytam véletlenül nyitva az ajtót, elzártam-e a gázt a leves alatt, vagy akár itt ülve most a templomban, énekelve a jól ismert húsvéti énekeket. Talán eszünkbe jut az, akivel tavaly, vagy évekkel ezelőtt még együtt énekeltük ezt az éneket. És azt gondolom, sorolhatnánk napestig, mi minden tud eszébe jutni az embernek.
Nos, a húsvéti evangélium ebben az esztendőben úgy kezdődik, úgy szólít meg bennünket, hogy azt mondja az apostol: Eszetekbe juttatok valamit. Eszetekbe juttatok nektek, korinthusiak, akik biztosan el vagytok foglalva a magatok bajaival, akik biztosan tanakodtok azon, hogy vajon hogy fognak alakulni az árak, hiszen egy nagy kikötőváros, egy nagy kereskedelmi központ érzékenyen reagál a piac rezdüléseire. Tanakodtok azon, hogy vajon kapunk-e megfelelő utánpótlást a rabszolgapiacon. Tanakodtok azon, hogy vajon hogy fog alakulni az életetek, a sorsotok itt ebben a városban, a világnak ezen a pontján, ebben a formálódó, alakuló, Krisztust követő közösségben, ahol olyan sokfélék vagytok. Sokféle ajándékkal megáldott és sokféle gyengeséggel, bűnnel megterhelt emberek. Vajon milyen lesz, hogy fog alakulni az életünk? Eszetekbe juttatom az evangéliumot. Rettenetes dolog az, amikor az ember erőlködik, erőlködik, és pont az az egy dolog nem jut eszébe, a diáknak a táblánál: itt van a nyelvem hegyén, én készültem, tanár úr… Micsoda megnyugvás, micsoda boldogság, mikor az embernek hirtelen eszébe jut, amin annyit törte a fejét, és akkor egyszeriben elmúlik az idegesség. Úgy érzi, átért a túlsó partra, legyőzött valami nagy-nagy nehézséget, megtalálta az utat. Eszetekbe juttatom…
Nekem is elég furcsán juttatták az eszembe, hogy közeleg a húsvét. Néhány héttel ezelőtt kaptam egy „szabályszerű” névtelen levelet, amelyben – nem tudom, jó indulatúan, vagy milyen indulattal – leírták, hogy jön a húsvét, aztán nehogy megint úgy prédikáljon, mint karácsonykor! Hát, eszembe juttatták. Eszembe juttatták, hogy nem lehet úgy Isten hatalmáról, halált legyőző, életet ajándékozó szeretetéről beszélni, hogy ne látnánk és ne tudnánk azt, hogy miben vagyunk és miben élünk, hogy ne látnánk és ne tudnánk, hogy milyen könnyen felejtő országban élünk. Amelyiknek bizony kell néha emlékezni arra, hogy mi történt ezek között a falak között, amikor voltak olyan, arra hívatott és arra méltó emberek, akik azt mondták, ennek a nemzetnek a függetlensége, a megmaradása fontosabb, mint hogy velünk mi lesz. Könnyen felejtő ország… Nemrég hallottam valakiről, aki itt egy egyházi iskolában tanít, megkérdezték tőle, hogy hol született, és amikor válaszolt, hogy a Felvidéken, akkor némelyek őszintén rácsodálkoztak: és milyen szépen megtanult magyarul! Eszetekbe juttatom az evangéliumot. Egy ilyen könnyen felejtő országban, egy ilyen könnyen felejtő közösségben megszólal az élő Isten és azt mondja: eszetekbe juttatom a legfontosabbat, és ezzel azt is mondja: térjetek már észre! Vegyétek észre a legfontosabbat, a legnagyobbat, amitől húsvét a húsvét! Eszetekbe juttatom minden esztendőben azt a három napot, amelyik tényleg megrengette a világot, nagypéntektől húsvétig. Amikor valóban, a szó szoros értelmében rengett a föld, de nem úgy, mint azoknak a szerencsétlenül járt embertársainknak az életében, akiket maguk alá temettek a földrengés pusztító hatalmasságai, és akiket ezen a nagypénteken kísértek utolsó útjukra. Megrendült a föld, de nem embereket temetett maga alá, hanem kinyitotta a sírt! Húsvét a visszaadott remény ünnepe. Emlékezzünk csak, milyen fásultan, milyen megkeseredett lélekkel bandukolnak az emmausi úton a tanítványok, amikor melléjük szegődik valaki, s megkérdezi tőlük: miért vagytok ilyen szomorúak? S elmondják: hát te nem hallottad, te nem tudod, hogy mi történt a názáreti Jézussal? Pedig mi azt reméltük, hogy ő lesz az, akik szabadítást ad, hogy ő lesz az, aki az életünkbe reménységet, örömöt ad. Pedig mi azt reméltük… Húsvét a visszaadott reménység ünnepe és ereje. Erről a reménységről beszél az apostol: eszetekbe juttatom az evangéliumot, hogy Krisztus meghalt a mi bűneinkért az Írások szerint. Eltemették, és harmadnapon feltámadott, ugyancsak az Írások szerint.
Ünneplő Gyülekezet! Szeretett Testvérek! Azt gondolom, ha csak az Írások szerint lenne ez így, akkor kérdezhetnénk és mondhatnánk: mi közünk van nekünk ehhez? De az apostol tovább folytatja: feltámadása után megjelent! Megjelent Simon Péternek, a Kősziklának, megjelent a tizenkettőnek, megjelent egyszerre ötszáz atyafinak. És végül nekem is megjelent… – ez a kulcsmondat. Ez teszi a húsvétot húsvéttá, hogy nekem is megjelent. Lehetséges ez, hogy nekünk, most itt élő embereknek ugyanaz legyen az élményünk, a hitünk, a meggyőzősédünk, mint akkor ott nekik? Hát hogyne lehetne! Mert azért ne felejtsük el, rajtunk is múlik, hogy mit látunk magunk előtt. Amikor az asszonyok kimennek, s megjelenik először nekik Jézus, akkor azt hiszik, hogy a kertész az, és őt látják benne. Amikor Tamás, a kételkedő előtt megjelenik a Feltámadott, ő a sebeket látja, mert azt mondja: a sebeket akarom látni, és akkor majd elhiszem. Amikor az egyházat pusztító, üldöző Saul leesik a lováról, lát valami szemkápráztató fényességet és hall valamit, akkor hallja és megérti, hogy az szól hozzá, aki ellen minden idegszálával küzdött, és el akarta tüntetni az emlékét és a követőit is ebből a világból. Nekem is megjelent.
Mi jut eszünkbe húsvétkor? Merjük-e azt hinni, merjük-e azt remélni, merjük-e akarni azt látni a szívünkkel és az értelmünkkel – mert a szívével és az értelmével tud igazán jól látni az ember, a szívünket és az értelmünket szólítja meg a Feltámadott Krisztus –, hogy nekünk visszaadta a reményt, nekünk visszaadta a Feltámadott Krisztus! Eszetekbe juttatom az evangéliumot. Én hiszem és vallom, Szeretett Testvérek, hogy az, amire mi magyar reformátusok szerte e világon készülődünk, az is innen ered. Eszünkbe juttatta egymást. Eszünkbe juttatta azt, hogy ő a jövő, és mi együtt követjük őt. Ezért gyülekezünk egybe. Ezért akarunk a feltámadott Krisztussal közösségben lenni, hogy nekünk is megjelenjen. Nekem is megjelent – mondja az apostol, és amikor Krisztus megjelenik, akkor az élet visszakapja a színeit. A tanítványok, az apostolok sötéten látó, csak szürkeséget, gyászt és a halál színét maguk előtt látó emberek, mielőtt találkoznának Krisztussal. És belül is szürkék, és a bensejükből se árad semmi más, nem tudnak másokra fényt sugározni, nem tudnak másokat megvilágítani, elveszítik a színeket. Húsvét nemcsak a körülöttünk lévő világban, de belül, a lelkünkben is arra alkalmas, hogy visszaadja a színeket, hogy tudjunk tiszta szívvel örülni, és tudjunk reménykedni és hálát adni. Tudom én, mennyire nehéz ez, akkor, amikor a sorsunkat igazgatni akarják szürke és a szürkeséget szerető eminenciások, akik szeretnek a homályban maradni, a szemkápráztató szemfényvesztők, akiknek a szemében mi elhanyagolható tényezők vagyunk. Amikor működik a nagy „rábeszélő-gép” ebben a világban, amelyik mondja és mondja és mondja a maga által se hitt mondatokat – a lényeg az, hogy mi egyre kevésbé értsük, mi történik velünk, mi történik a földjeinkkel, mi történik a vizeinkkel, mi történik a gyermekeink, az unokáink jövendőjével. Húsvét az élet színeinek a visszaadása. A feltámadott Krisztus belép a tanítványok közé, és azt mondja: békesség nektek! A feltámadott Krisztus ott áll tanítványai között és azt mondja: nekem adatott minden hatalom mennyen és földön. Hát ez jusson az eszetekbe! Ez az evangélium. Nekem is megjelent – mondja az apostol, nemcsak az Írások szerint, nemcsak a régiek szerint van ez így, hanem lehet így most is, ma is. Így legyen áldott, a reménységet visszaadó, az élet színeit a lelkünkbe besugárzó, kegyelemteljes húsvéti ünnepünk! Eszébe jutottunk Istennek, ezért jusson eszünkbe a feltámadott Krisztus, és akkor hiszem, hogy egymásnak is eszébe jutunk, mert egymást, ahogyan a feltámadott Krisztust, a szívünkben, az élet színeivel átjárt szívünkben őrizzük, most és életünk minden napján. Így legyen! Ámen.