Bölcskei Gusztáv: Karácsonykor Isten talált ránk

Létrehozás: 2010. december 27., 12:16 Legutolsó módosítás: 2010. december 27., 12:19

Karácsony nem más, mint Isten „szent, igazi válságkezelése”, egyszer, s mindenkorra szóló megoldása az emberiség válságára – mondta Bölcskei Gusztáv református püspök, a Magyarországi Református Egyház zsinatának lelkészi elnöke szombaton a debreceni Református Nagytemplomban tartott karácsonyi istentiszteleten. Forrás: MTI

Bölcskei Gusztáv úgy fogalmazott: karácsonykor megjelent Isten üdvözítő jósága és emberszeretete, ennek nem kell újra és újra megjelennie, szemben a mai hatalmasságokkal, akik újra és újra próbálják kezelni a mindig újra felbukkanó válságokat.

„Isten az első karácsonykor igyekezett kezelni a teremtett világ válságát: ez a válságkezelés egyszer, s mindenkorra szól, nem olyan, mint amivel (...) ma is keresik, hogy lehetne megoldani a meg nem szűnő válságot. Isten válságkezelése az, ami karácsonykor történt” – hangoztatta a püspök.

Igehirdetésében felidézte, két testvér idén karácsonyra, a „Jézuskának” írt kívánságait, amelyben az egyik gyerek csak „egy normális tanárt” kért magának. „Ez a gyerek szinte mindent megértett abból, mi a karácsony” – vonta le a következtetést Bölcskei Gusztáv, majd kifejtette: „mert karácsonykor Isten a normális úton jött közénk. (...) Isten karácsonykor az emberi normalitást ölti magára. Ez egyben azt is jelenti, hogy ő megszabja valamennyiünk számára, hogy mi a norma” – jelentette ki.

Hivatkozott egy, a gyerekek karácsonyi vágyait vizsgáló felmérésre, mely szerint a gyerekek akár kölcsönt is felvetetnének szüleikkel, csak hogy drága ajándékokat kaphassanak karácsonyra. „Baj van a normával” – figyelmeztetett, majd megjegyezte, Isten normát akar adni, hogy mi a fontos és mi nem.

Sokszor igyekszünk elbújni Isten elől, de titkon mindig várunk rá, hogy ő ránk találjon. Karácsonykor Isten ránk talált, hát mi is találjunk magunkra – erre hívta fel a Nagytemplomot zsúfolásig megtöltő gyülekezetet, majd a hagyományos úrvacsoraosztás előtt megáldotta az egybegyűlteket.

 

Dokumentummal kapcsolatos tevékenységek
  • Küldés levélben