Bemutatták Fekete Károly A Barmeni Teológiai Nyilatkozat című könyvét

Létrehozás: 2009. november 27., 17:59 Legutolsó módosítás: 2009. november 27., 17:59

A Harmadik Birodalommal is szembeszállt az a nyilatkozat, amelyről Fekete Károly ír A Barmeni Teológiai Nyilatkozat című, most megjelent könyvében. A kötetet csütörtökön mutatták be a Debreceni Református Hittudományi Egyetem Dísztermében. Forrás: reformatus.hu

75 évvel ezelőtt fogadták el a XX. század egyik legfontosabb útmutató és tanító iratát, A Barmeni Teológiai Nyilatkozatot, az évfordulóra megjelent könyvet Bölcskei Gusztáv püspök, a Magyarországi Református Egyház Zsinatának lelkészi elnöke és a szerző, Fekete Károly teológiai tanár mutatták be.

A Barmeni Teológiai Nyilatkozatnak nemcsak 1934-ben volt nagy hatása, amikor a protestánsok Hitler birodalmának tévtanai ellen fordultak, hanem most is, ugyanis az irat többek között meghatározza az állam és az egyház viszonyát is.

„A Barmeni Nyilatkozatban az a nagyszerű, hogy megvalósítható gyakorlatba ülteti azt, amit Isten elvár az embertől” – fogalmazott a szerző. Fekete Károly professzor könyve vezérfonalat ad a dokumentum tanulmányozásához.

Fekete Károly, a Debreceni Református Hittudományi Egyetem tanszékvezető docense a napokban kapta meg „Az év könyve díjat” is, amelyet a tavaly megjelent Példázatos szavak – életes példák című könyve elismeréseként kapott a Kálvin Kiadótól.

Hans-Joachim Eckstein Hit - Kapcsolat című könyvét is bemutatták csütörtökön, Galsi Árpád a Kálvin Kiadó igazgatója és Szabó Csaba lelkipásztor a könyv fordítója beszéltek a műről.

Dokumentummal kapcsolatos tevékenységek
  • Küldés levélben