Beemelték a Mátyás-templom harangjait

Létrehozás: 2011. február 23., 13:28 Legutolsó módosítás: 2011. február 23., 13:29

Budapest – Újabb négy harangot emeltek be daruval a budavári Mátyás-templom tornyába kedden, több száz érdeklődő jelenlétében; ezzel mind a hat új, illetve felújított harang a tervezett helyére került – közölte Mátéffy Balázs, a templom múzeumának igazgatója. Forrás: MTI

A most beemelt négy harang – amelyek közül kettő új, kettő pedig felújított – a torony középső részére került. Az első két új harangot február 2-án emelték be a templomtorony felső részébe – tette hozzá.

Mátéffy Balázs elmondta: a kedden behelyezett két új harang egyike XII. Piusz pápa tiszteletére készült, 155 centiméter átmérőjű, 19 mázsás. A másik, a Szent Margit tiszteletére öntött, 110 kilós kisharang pedig Rudolf Perner passaui harangöntő mester ajándéka, és ez az eddigi lélekharangot váltja fel. (A többi harangot is ez a cég készítette vagy újította fel.)

A budavári Nagyboldogasszony-templom (közismert nevén Mátyás-templom) további két, most beemelt harangját a közelmúltban újították fel, ezek a Szent Károly és a Szentháromság tiszteletére felszentelt harangok. Az 1891-ben öntött Szent Károly-harang 180 centiméter átmérőjű, súlya 32 mázsa, míg az 1723-ban öntött Szentháromság-harang 105 centiméter átmérőjű és 8 mázsás. Február 2-án az Úr Krisztus tiszteletére öntött, 200 centiméter átmérőjű, valamint a II. János Pál pápa emlékére készült 117 centiméteres harangot emelték be a toronyba; előbbi 45, utóbbi 15 mázsát nyom.

Mátéffy Balázs korábban elmondta: a harangokkal kapcsolatos projekt összköltsége bruttó 130 millió forint. A Norvég Alaptól pályázatukkal 86 millió forintot nyertek el, a további összegeket a fővárosi és az I. kerületi önkormányzat, továbbá több cég vállalta magára.

A múzeumigazgató akkor közölte: a kivitelezéshez tavaly februárban kötöttek szerződést a passaui Perner céggel. Az új harangokhoz új elleningás harangszéket is kellett készíteni statikai okokból. Ezért az új harangok elkészítése „különleges műszaki kihívás volt, lényegesen több volt, mint egyszerű harangöntés”. Mátéffy Balázs beszélt arról is, hogy terveik szerint május 8-án, Európa napján mutatják be a harangokat a nagyközönségnek. A Mátyás-templom teljes műemlékvédelmi felújítása – ha minden a forgatókönyv szerint alakul – 2012 végére fejeződik be. Ilyen, teljes körű felújításon még nem esett át a templom.

Dokumentummal kapcsolatos tevékenységek
  • Küldés levélben