Amit megspórolunk az iskolákon, azt a börtönökre költjük

Létrehozás: 2010. október 15., 10:29 Legutolsó módosítás: 2010. október 15., 10:30

Ma már elképzelhetetlenek a börtönök és fegyházak lelkipásztori szolgálat nélkül – jelentette ki a Büntetés-végrehajtás Országos Parancsnokságának parancsnoka a börtönlelkészi szolgálat 10 éves jubileumára szervezett konferencián Pilisszentkereszten. Kökényesi Antal úgy fogalmazott a négy történelmi egyház vezetői és képviselői, valamint a börtönlelkészek és bv-munkatársak előtt: az egész társadalom közös szándéka, hogy a börtönökben fogvatartottak jobb emberként kerüljenek ki a fogságból, mint ahogyan bekerültek. Forrás: reformatus.hu, RMK Sajtó

Az altábornagy szerint tennivaló van bőven, mert a börtönből szabadultak mintegy negyven százaléka újra visszakerül a rácsok mögé. A parancsnok úgy vélekedett, hogy a rossz statisztikán az egyházak és a büntetés-végrehajtási intézetek közös összefogásával lehet javítani. Kökényesi Antal szólt arról is, hogy Magyarországon jelenleg 16.400 embert tartanak fogva. Az altábornagy elismerő okleveleket adott át a négy történelmi egyház képviselőinek, így köszönve meg az együttműködést a börtönökkel.

A büntetés-végrehajtás továbbképzési és rehabilitációs központjában tartott eseményen Márkus Mihály nyugalmazott református püspök úgy vélekedett, hogy „amit egy állam meg akar takarítani az iskolákon, azt a börtönökre fogja költeni”. A református püspök szavai szerint Amerikának mindkét partja felől látszik a Szabadság-szobor, de mindkét partjáról hiányzik a felelősség szobra. Márkus Mihály a fogvatartottak felelősségre nevelésére hívta fel a figyelmet.

Ittzés János evangélikus elnök-püspök a bötönlelkészi szolgálat kétarcúságáról beszélt, mert – mint mondta – Krisztust képviseljük benne, és őt látjuk a bűnelkövetők életében is. Az evangélikus püspök úgy fogalmazott, hogy a „vertikálisan rendezett” állampolgár az állam számára is takarékos, mert nem lesz belőle bűnelkövető.

A börtönlelkészi szolgálat idén 10 éves. A történelmi egyházak és az illetékes tárca 2000-ben kötött megállapodást, ami szabályozza a lelkészi szolgálat jelenlétét a büntetés-végrehajtási intézetekben.

A Református Börtönmisszió és a Börtönlelkészi Szolgálat elmúlt időszakáról L. Molnár István lelkipásztor, misszióvezető korábban azt mondta, hogy szolgálatuk egyik legfontosabb feladata a fogvatartottak visszailleszkedésének segítése a magyar társadalomba. Ennek érdekében nagy hangsúlyt fektetnek a börtönvilágon kívüli kapcsolatok ápolására; családi programokat, közös istentiszteleteket, beszélőket, valamint a szabadulás előtt állóknak csendes heteket szerveznek. A börtönkórusok gyakran vesznek részt gyülekezetlátogatásokon, bizonyságtételeken, ott voltak tavaly májusban a debreceni Alkotmányozó Zsinaton, a Csillagponton, és bekapcsolódtak a Szeretethíd, illetve a Biblia Éve programjaiba is.

Dokumentummal kapcsolatos tevékenységek
  • Küldés levélben