„A kálvini üzenet az egész világra tartozik” – Emlékérmét bocsátott ki a Magyarországi Református Egyház

Létrehozás: 2009. október 30., 15:23 Legutolsó módosítás: 2009. október 30., 15:25

Debrecen – Emlékérmét bocsátott ki a Magyarországi Református Egyház és a Magyar Nemzeti Bank Kálvin János születésének 500. évfordulója alkalmából. „Október a reformáció hónapja" – mottóval a Biztonság – Bizalom – Bizonyosság jegyében az idén is színes programsorozatot indított útjára a négy magyarországi történelmi protestáns egyház. Az egész hónapban zajló kiállítások, konferenciák, valamint a fiataloknak meghirdetett rajzpályázat mellett vannak kiemelt programok is: ezek sorába illeszkedik a Kálvin-emlékérme kibocsátása is, amely egyben a Kálvin-év kiemelt eseménye is. Forrás: reformatus.hu

„A gazdaság és a pénz világa nem áll messze a kálvinizmustól” – kezdte beszédét Bölcskei Gusztáv, a Magyarországi Református Egyház Zsinatának lelkészi elnöke az ünnepi érmekibocsátáson.

„A mai gazdasági politikai és egyházi életet is a biztonságnak, a bizalomnak és a bizonyosságnak kellene jellemeznie” – mondta Bölcskei Gusztáv. A püspök kiemelte azt is, hogy a Debreceni Református Kollégium Oratóriuma már több sorsfordító eseménynek is adott otthont, mint például az 1849 januárjában történtek. „A mai napnak mondanivalója az, hogy a Kálvini üzenet az egész világra tartozik” – fogalmazott Bölcskei Gusztáv.

Az érme ünnepélyes kibocsátásán részt vett Király Júlia, a Magyar Nemzeti Bank alelnöke, aki beszédében elmondta, azt a személyes gondolatot is, hogy édesapai ágon több generációs kálvinista családból származik. „Azt a hagyományt átültették belém, és ehhez hozzátartozik a tolerancia, egymás megértése is” – mondta a nemzeti bank alelnöke. Majd hozzátette: „Anyai ágon pedig több generációs pesti zsidó család vagyunk. Egyik nagyapám a zsinagógába járt, a másik pedig Tiszántúlon volt lelkész. Ha megfér egy családban a kálvinista hagyomány és zsidó örökség, akkor ennek meg kell férnie egy országban is.” Az alelnök hangsúlyozta azt is, hogy a Biztonság – Bizalom – Bizonyosság sajnos hiányzik a mindennapokból és szerinte ez még húsz évvel sem jellemezet ennyire hazánkat. Király Júlia kiemelte, hogy közös hitnek és bizalomnak kellene lennie, és ebben segíthet a kálvini szemlélet, „bár Kálvin monetáris politikájával nem értünk egyet, amely szerint 5 százalékos lenne a legmagasabb alapkamat”- fogalmazott az alelnök.

A Magyar Nemzeti Bank 5000 Ft névértékű, ezüst emlékpénzt bocsátott ki Kálvin János születésének 500. évfordulója alkalmából. Az érmét Debrecenben, a Nagytemplomi Református Könyvesboltban, illetve Budapesten, az MNB látogatóközpontjában vásárolhatják meg az érdeklődők 12000 forintért.

Az érme előlapján a kötelező érmeképi elemek (5000 forint értékjelzés, Magyar Köztársaság felirat, BP. verdejegy és a 2009-es verési évszám) mellett a Krisztus-monogram látható a Debreceni Református Kollégium szószéktartójáról. A hátlapon, a középmezőben a Hans Holbein festménye alapján ábrázolt Kálvin János-portré látható. A külső gyűrűben, köriratban a „SOLI DEO GLORIA” és a „KÁLVIN JÁNOS 1509-1564” ill. az „EUROPA” nemzetközi emlékérme-sorozat közös emblémája, az ún. „Euro-Star” jel és Csikai Márta tervezőművész mesterjegye található. Az emlékéremből 12000 darabot bocsátottak ki.

További képek:

http://picasaweb.google.hu/reformatusfoto/2009_10_29_Debrecen#

Dokumentummal kapcsolatos tevékenységek
  • Küldés levélben