Tantermekkel, diákokkal gyarapodott a nyíregyházi Szent Imre Gimnázium

Az ünnepségen Megyesi Mária igazgatónő köszönetét fejezte ki a Debrecen-Nyíregyházi Egyházmegyének mint fenntartónak az anyagi támogatásáért, és mindazoknak, akik az új szárny tervezésében, kivitelezésében munkálkodtak.

Az igazgatónő visszaemlékezett a hamarosan huszadik születésnapját ünneplő intézmény első évére, amikor is 1992 szeptemberében 69 tanulóval kezdte meg működését a négyosztályos gimnázium. Később nyolcosztályos képzéssel bővült, majd 2007-ben általános iskolai alsó tagozatos diákokat is felvettek az iskolába. A 2011/2012-es tanévben már hatszázhuszonkét diák kezdte a tanévet az iskolában. A létszámnövekedés jelentős iskolaépület bővülést is vont maga után.  A korábbi bővítésekhez hasonlóan az új épületrészt Kulcsár Attila Ybl-díjas építész és Kulcsár Attiláné építész tervezte.

Szétesés, vagy összeszedettség

Az épületszárny megáldását, mint az iskola minden jelentősebb eseményét szentmisével ünnepelték. Ezúttal Csordás Gábor püspöki titkár intelmeire figyelhettek a jelenlévő diákok. Meglepetésükre Gábor atya – akiben ebben az iskolában fogalmazódott meg a papi hivatás gondolata – a Quimby együttes: Don Quijote ébredése dalszöveg részletét idézte: „Sorra dőlnek ki mellőlem a lányok, fojtogató bűntudat emészt. A szívek szemétdombján kapirgálok, szeretni, Istenem, milyen nehéz!” Egy átbulizott éjszaka utáni összevissza, kusza ébredés pillanatait szemléltette, amihez hasonló emlékképeket sok fiatal  személyes élményei között is megtalál.

Csordás Gábor atya mindezt kontrasztba állította Szent Imre herceg életével, aki ennek az életvitelnek az ellentétjét képviseli. A magyar nyelv találóan fogalmaz a két emberi életérzésre, amikor az ember szét van esve és amikor összeszedett.  Szent Imre herceg egész élete az összeszedettségről tanúskodik.  Van, aki csak a pillanat, a vizsga túlélésére játszik, van, aki meg akarja élni az életét, a másik pedig hagyja, hogy kifolyjon az a keze közül. Szent Imre királyfi a kereszténységet választva célokat keresett, ami segített neki. Olyan célokat, amik a mai napig hőssé teszik őt. Jó keresztény akart lenni, Krisztus követője, élethivatását kereste, és nem volt rest áldozatot hozni  a családjáért, a céljáért, de az országért sem. Őt az összeszedettség jellemezte, amely nem jelent mást, mint  megteremteni a célt, és áldozatot hozni érte.  Áldozatot hozott, amikor letette a szüzességi fogadalmát az Úr Jézusnak, mert Krisztusé akart lenni. Az áldozat az, ami a széteséstől, szétcsúszástól megőrizte őt. Áldozat nélkül nincs eredmény a földön. Hosszú távon mindenért, a boldogságért is meg kell dolgoznunk. Ha egy király fiának sikerült, nem lehetetlen nekünk sem – fejezte be gondolatait Gábor atya.