Milyen a korszerű hírportál?

Létrehozás: 2011. november 09., 11:44 Legutolsó módosítás: 2011. november 09., 22:58

Milyen a korszerű hírportál? Ez volt a központi kérdése a Magyar Katolikus Újságírók Szövetsége KatNet fórumának, amelynek vendége Néző László volt. A főszerkesztő a megújult MNO-t mutatta be. Forrás: Magyar Kurír

„Amikor 2001-ben megszületett az MNO, nagyon korszerű portál volt – akkor” – kezdte Néző László a portált bemutató beszélgetést a Magyar Katolikus Újságírók Szövetségének kedd esti fórumán, a Móricz Zsigmond körtér melletti Szent Imre Házban. „Azóta viszont eltelt 10 év, és állítólag az internetes oldalak korát úgy kell számolni, mint a kutyákét, azaz be kell szorozni minden esztendőt héttel. Ha így számolunk, akkor megkapjuk, hogy egy 70 éves konstrukciót hagytunk hátra.” A főszerkesztő az MNO tudósítása szerint elmondta, hogy a számtalan megújulási kísérlet végül egy évvel ezelőtt érkezett el abba stádiumba, hogy kialakulhasson a weboldal mai designja. 

Korábban a szerkesztőség három portált szolgált ki, az mno.hu-t, a Hír Tv és a Lánchíd Rádió weboldalát. Néző László rámutatott: az mno.hu sosem közölte a Magyar Nemzet című nyomtatott napilap cikkeit, csak a vezércikket, mindig is külön hírportálként működött, és ez még inkább így lesz a továbbiakban is. A napilap cikkeit egy hét késéssel az archívumban lehet majd megtalálni, egyrészt a napilap pdf-formátumaként, másrészt hamarosan cikkenként is. 

Mint az MNO fogalmaz: a fejlesztés folyamán egy integrált portált készítettek, ahol saját tartalmak mellett megjelennek a televízió és a rádió műsorai és híradói. Mindehhez számos külföldi és hazai példát megnéztek, és mint a főszerkesztő elmondta, nem szégyellik,  hogy van, amit hasznosítottak is ebből.  A hangvétellel kapcsolatban elmondta: könnyedebbre vették a stílust, továbbá „van véleményünk, kár lenne próbálkozni azzal, hogy az objektivitás látszatát keltsük. Ez persze nem jelenthet elvtelenséget.” Az MNO célközönségét Néző úgy határozta meg, hogy a lap szeretné megtartani korábbi, zömében 40 feletti olvasóit, ám a technikai újítások – amelyek miatt például meglepően sokan olvassák mobilon is az MNO-t – lehetővé teszik, hogy fiatalabbak is rákattanjanak.

Az oldal újdonságai közül kiemelte a Grundot, amely az MNO megújult kultúra rovata, ám nem véletlenül kapott más nevet: hiszen az oldal nemcsak szűk értelemben vett kultúrával foglalkozik, hanem életmóddal, gasztronómiával, röviden mindennel, „amiért érdemes magyarnak lenni”. A Magyar Nemzet Online-on nem volt lehetőség blogokra, szemben az MNO-val, amelynek jelenleg hat tematikus blogja és öt aloldala van, ám a főszerkesztő jelezte, hogy ez nincs kőbe vésve, így a jövőben e téren növekedés várható – írja a portál saját tudósítása. Az oldal lehetőséget nyújt a civil újságírásra is, ez azonban nem olvasói leveleket vagy véleményeket takar, hanem az olvasók által jól megírt sztorikat várnak, amelyeknek közléséről, szerkesztéséről az oldal szerkesztői döntenek. A portálon nem csak a Hír Tv felvételei találhatóak meg, hanem az MNO saját, kettő-öt perces videói is.

Az MNO megjelenésével kapcsolatban Néző kifejtette, hogy egyre fontosabb a vizualitás, ezért a hírportál megnyitásakor az indító cikkek slideshow-ja fogadja az olvasót, nagy képekkel, mellette néhány kiemelt hírrel. (A slideshow azt jelenti, hogy nem egy fő cikk indítja az oldalt, hanem több váltakozik pár másodpercenként.) Emellett beépített zenehallgatási opció fokozza a komfortérzetet, többféle stílus közül választhatnak a látogatók, akik akár a saját igényeik alapján át is alakíthatják a portál felépítését az alul található testreszabási funkció segítségével. A korábbi látogatói fórumok megszűntek, az olvasók azonban kommentekben (és természetszerűleg olvasói levélben) fűzhetik hozzá mondanivalójukat a világ eseményeihez. Az MNO integrált hírportálját továbbra is folyamatosan fejlesztik.

A Makúsz KatNet fórumának ez volt a harmadik rendezvénye. A második szakmai fórumon, tavaly novemberben Neumayer Katalin, a Magyar Kurír főszerkesztője tartott előadást a Magyar Kurír helyéről, szerepéről a katolikus egyházi információs rendszerben. Az est másik előadója, Bokor Tamás online médiaszakértő arra kereste a választ, hogyan hasznosíthatók a közösségi média megosztott tartalmai a hírszolgáltatásban. Vele a Kurír interjút is készített. A szekció első fórumán a PPKE BTK Kommunikáció és Média Intézetében a résztvevők előadást hallhattak a PPKE BTK megújult kari weblapjáról, az egyre inkább terjedő félrevezető címadási módszerekről, valamint két ismert blog, a Mandiner és a Konzervatórium szerkesztői beszéltek a hazai politikai blogok kampányokban betöltött szerepéről.

A 20 éves Makúsz évzáró tanulmányi délelőttjét november 26-án, 10 órakor rendezik meg ugyanitt, a Szent Imre Házban (1118 Budapest, Himfy u. 9.). A nap témája a szerzői jog magyarországi helyzete lesz. Ekkor adják át a szövetség nívódíját és a Sinkó-díjat is. 

Dokumentummal kapcsolatos tevékenységek
  • Küldés levélben