Ányos ünnepén diakónusokat szenteltek Tihanyban
Szent Ányos, a Tihanyi Bencés Apátság védőszentjének ünnepén hagyományosan szentmisével és szeretetvendégséggel ünnepeltek a monostor lakói, a monostorhoz kötődő szerzetestestvérek, a bencés iskolákban végzett közeli és távoli helységekben szolgáló paptestvérek, a tihanyi és a közel- s távolból érkezett hívek. Az idei ünnepen Várszegi Asztrik püspök, főapát celebrálta a szertartást, amelynek keretében diakónussá szentelte a Tihanyban szolgáló két örökfogadalmas szerzetesnövendéket. Forrás: Magyar Kurír / Toldi Éva
Korzenszky Richárd perjel köszöntőjében kiemelte: „Az eucharisztia hálaadás, hálaadás azért, hogy úton vagyunk, jó úton haladunk előre. A mai ünnep nagy előrelépés két testvérünk, Barkó Ágoston (baloldali képen) és Mihályi Jeromos számára a papság felé.” Különleges alkalom ez a nap azért is, mutatott rá, mert diakónus-szentelésnek ki tudja mikor, s hogy egyáltalán valamikor volt-e helyszíne a tihanyi apátsági templom.
A szertartás rendje szerint ezután a perjel szólítására a két felszentelendő testvér előlépett, majd a főapáthoz fordulva a perjel előterjesztette kérését a püspöknek, hogy a szerpapi szolgálatra alkalmasnak talált és arra felkészült testvéreket az Anyaszentegyház kérésére felszentelje.
Szentbeszédében Várszegi Asztrik püspök, főapát a diakónusi szolgálat lényegéről, feladatairól, azok ellátásának szerepéről szólt. A diakonátus a papi rend legalsó fokozatát jelenti, e szentség felhatalmazza a felszenteltet, hogy hivatásszerűen olvassa az evangéliumot, részt vegyen az igehirdető szolgálatban, illetve eskethet, temethet, áldoztathat, keresztelhet és egyéb szentelményeket is kiszolgáltathat. E szolgálatban a szerpap Isten üzeneteinek közvetítőjévé válik.
Majd a főpásztor Jézus tanítói szolgálatát állította a felszentelendők elé példaként. Jézus úgy tanított, hogy nem csupán felmondta a tanultakat, hanem mély meggyőződésből, az Atya Isten tiszteletéből fakadt szolgálata. Amikor már – mai szóval élve – beiskolázta tanítványait, a példabeszédek után így szólt hozzájuk: „Barátaimnak mondalak benneteket”. Vagyis minden válaszfalat le akart bontani Isten és ember között, hogy az ember belássa: Krisztus az út, az igazság és az élet, s egyedül rajta keresztül juthatunk el az Atyához. Ahogy a püspök az Atyaisten szerető képe, úgy a diakónus a szolgáló Krisztusé, mutatott rá. Felhívta felszentelendők figyelmét arra is, hogy a felszentelő imádság során a püspök azért imádkozik, hogy a felszentelendő a Szentlélek hétszeres ajándékát nyerje el, s azzal a szeretettel szolgálja Krisztus testét, az egyházat engedelmességgel, a szeretet teljességével. A Szentlélek ugyanis szabaddá tesz az emberi korlátoktól, saját nyomorúságainktól Krisztus szolgálatára, hogy az embereket segítsük eljutni ahhoz a soha el nem apadó forráshoz, aki a Krisztus, mutatott rá.
Miután a püspök által a szolgálat felvételére feltett kérdésekre igenlő választ adtak a felszentelendők, s az oltár előtt leborultak, felcsendült a Mindenszentek litániája, a papság és a hívek énekes könyörgése, a szentek segítségül hívásával. Majd pedig Ágoston és Jeromos testvér a püspök kézföltétele által a szerpapság rendjébe felvétetett.
A szertartás végén Korzenszky Richárd köszönetet mondott a fiatal testvérek szüleinek, tanítóinak (különösen is a győri bencés gimnáziumnak, ahol érettségiztek), a paptestvéreknek – a győri szentimrevárosi és a bakonyszentlászlói egyházközség lelkipásztorainak, Horváth István és Radó Tamás atyának – s mindazoknak, akik imádságukkal kísérték őket a bencés rendben való elköteleződésig s a diakonátusig.
