Zsinati ülésszak az Osztrák- és a Bajor Evangélikus Egyházban – Megpróbálják az érdeklődést felkelteni

Létrehozás: 2009. november 09., 14:12 Legutolsó módosítás: 2009. november 09., 14:13

Salzburg – „Szabadság, kötődés és felelősség – a protestáns öntudatosság ismérvei” – hangsúlyozta az osztrák és a bajor evangélikusok zsinatának nyitó istentiszteletén a bajor püspökasszony, Susanne Breit-Keßler. A november 4-én kezdődött zsinat 7-én ért véget. Forrás: evang.at

„A szabadság az öntudatos istenhit és a mások iránti odaadás közötti egyensúlyt adja” – mondta a teológusasszony, akiPál apostol szabadságfogalmára utalva hozzátette: „Isten elfogad engem anélkül, hogy nekem valamit is tennem kellene. Fütyülhetek a szépségideálokra, az évek rajtam hagyott nyomaira, hiszen mennyei könnyítés van rajtam: úgy fogadnak el, amilyen vagyok!” A püspökasszony szerint azonban az evangélikusokat is evangélizálni kell.

Ezután november 5-én a küldöttek Michael Bünker osztrák püspök jelentését hallgathatták meg, aki elmondta, hogy a hit az Isten kegyelmébe vetett bizalom. Az egyházi főtanácsban és az egyházi hivatalokban a munkát az a meggyőződés vezeti, hogy ez az evangélikus hit a gyülekezetek életének az alapja és ez az egyház iránt érdeklődők számára kínálat, az ország emberei számára pedig a humanitárius cselekedetek és a másik ember szeretetének a jelképe. A püspök azonban szomorúan számolt be arról, hogy mégis, az utóbbi években az evangélikus egyház tagjainak száma csökkent (2004-hez képest 7732 taggal). Ennek az okai különbözőek, de főleg az elöregedés, a kilépések száma miatt csökkent a szám, hiszen a keresztelések és a konfirmációk száma körülbelül azonos maradt. A püspök szerint megpróbálják az egyház iránti érdeklődést felkelteni, mindenféle jövőben tervezett programokkal.

Az istentiszteletről és a zsinati ülésről képeket a foto.evang.at oldalról lehet letölteni.

Dokumentummal kapcsolatos tevékenységek
  • Küldés levélben