XVI. Benedek új női szerzetesrendet alapított

Létrehozás: 2010. december 13., 13:15 Legutolsó módosítás: 2010. december 13., 13:25

Róma – A pápa hivatalosan elismerte a spanyolországi Lerma és La Aquilera női kolostoraiban eddig klarissza szerzetesnővérekként élő női szerzetesek új rendjét Iesu comunio néven, és ezzel megerősítette őket Istennek szentelt életükben. Forrás: Magyar Kurír

A Zenit hírügynökség tájékoztatása szerint a hivatalos határozatot azután bocsátották ki, hogy a római kúria illetékes szervei vizsgálatnak vetették alá a Burgos érseke, Francisco Gil Hellín által benyújtott dokumentumokat. 2009-ben a Megszentelt Élet Intézményei és az Apostoli Élet Társaságai Kongregációja arra buzdította a közösséget, hogy öntsék világosan megfogalmazott formába, milyen Istennek szentelt életre éreznek elhivatást. Akkor a lermai kolostorban százharminc nővér élt, köztük hatvan novícia. Azt kérték a Megszentelt Élet Intézményeinek Kongregációjától, hogy a nővérek nagy számára való tekintettel egy közösségként két különálló házban (Lerma és La Aquilera) élhessenek. A főként fiatalokból álló új rend tagjai hálát adtak az Úrnak a pénteken kiadott közleményért.

 

Dokumentummal kapcsolatos tevékenységek
  • Küldés levélben