XVI. Benedek fogadta a guatemalai elnököt

— Felvéve: , , , ,
Létrehozás: 2010. március 28., 14:28 Legutolsó módosítás: 2010. március 28., 14:29

Róma – Március 26-án délelőtt a pápa kihallgatáson fogadta Alvaro Colom Caballerost, a Guatemalai Köztársaság elnökét. A szegénység, a szervezett bűnözés és az elvándorlás kihívásai, valamint az élet védelme állt megbeszélésük középpontjában. Forrás: Magyar Kurír

 A pápával való találkozást követően Tarcisio Bertone bíboros államtitkárral és Dominique Mamberti érsekkel, a Vatikán államközi kapcsolatainak titkárával találkozott a latin-amerikai államfő.

A szívélyes hangvételű megbeszéléseken a felek kiemelték az egyház és az állam közötti jó kapcsolatokat, továbbá az egyház hozzájárulását az ország fejlődéséhez. Majd véleményt cseréltek a nemzetközi helyzetről, különös utalással a szegénység, a szervezett bűnözés és az elvándorlás okozta kihívásokra. A beszélgetések során hangsúlyozták az emberi élet előmozdításának fontosságát a fogantatástól kezdve, valamint a nevelés szerepét – olvasható a szentszéki közleményben.

 

Dokumentummal kapcsolatos tevékenységek
  • Küldés levélben