XVI. Benedek: A felszínes aktivizmus ürességet hagy maga után

Létrehozás: 2011. március 07., 12:10 Legutolsó módosítás: 2011. március 07., 12:11

Róma – Krisztusban, nem pedig a hatalom, a siker és a pénz homokján találja meg az ember az éle igazi helyét – mondta a pápa a vasárnapi Úrangyala-imádsághoz kapcsolódó elmélkedésében. XVI. Benedek az evangélium azon mondatáról beszélt, miszerint „aki teljesíti atyám akaratát, csak az jut be a mennyek országába”. Forrás: Magyar Kurír, CNA

Jézusnak a Hegyi beszédben elhangzott szavai a sziklára illetve a homokra épített házról meghívást jelentenek arra, hogy tanítását ültessük át a gyakorlatba. Jézus a szavaihoz való minél nagyobb hűségre hív minket ezzel a példabeszéddel – mondta a pápa a CNA tudósítása szerint.

A láthatatlan Isten, kifogyhatatlan szeretetével barátként beszél az emberekhez, és köztük él, tehát meg is hívhatja őket a barátságra - idézett a pápa egy zsinati dokumentumot. – Az Ige minden nőhöz és férfihez szól, és mindenkit meghívott Isten, hogy szabad választással kezdjünk bele a szeretet párbeszédébe vele.

Ez azt jelenti, hogy minden korban minden ember, akinek része volt abban a kegyelemben, hogy ismerhette Jézust, Isten élő szavát, Isten valódi arcát láthatja benne. Jézusnak köszönhetően az Atya gyermekeinek érezhetjük magunkat, és erre az alapra építhetjük az életünket. 

Gyakran építjük az életünket a hatalom, a siker, a pénz homokjára. Mire kellene építeni az életünket? Ki tud igazán válaszolni az emberi szív restségére? Krisztus életünk sziklája! Ő az örök és végleges szó, ami sértetlen – mondta a pápa.

A pápa végül arra kért mindenkit, hogy mindennap engedjen teret Istennek, hiszen ő értékes gyógyír főleg a felszínes aktivizmusra, ami pillanatnyilag kielégíthet minket, de végül ürességet hagy maga után. Újra igent kell mondanunk Istennek.

Végül az elmélkedés végén a pápa a meggyilkolt pakisztáni keresztény politikusért, Shahbaz Bhattiért fohászkodott, és megjegyezte, hogy ez az eset talán tudatosítja, hogy fel kell lépni a vallásszabadságért. Végül a líbiai események áldozataiért is könyörgött a pápa.

Dokumentummal kapcsolatos tevékenységek
  • Küldés levélben