XII. Piusz pápa titkos zsidómentő hálózata?

Létrehozás: 2010. február 01., 10:53 Legutolsó módosítás: 2010. február 01., 10:55

Róma – A H2oNews katolikus multimédiás hírszolgálat a közelmúltban exkluzív interjút sugárzott a 97 éves Giancarlo Centionival, aki az utolsó élő szemtanúja volt annak a titkos hálózatnak, amelyet XII. Piusz pápa hozott létre a II. világháború alatt, hogy zsidókat mentsen meg a náci üldözéstől. Forrás: Magyar Kurír

„A hálózat útleveleket és pénzt adott zsidó családoknak, akik így el tudtak menekülni" – mondja Centioni, aki tábori lelkészként működött 1940 és 1945 között. „A pénzt és az útleveleket Anton Weber, a hálózat egyik vezetője szerezte és ő is adta át azoknak, akiknek szükségük volt erre" – folytatta Centioni. Az iratok és a pénz a vatikáni államtitkárságról származott, XII. Piusz tudtával és utasítására. Centioni szerint több száz zsidó tudta, hogy „XII. Piusz támogatja őket általunk, papok által, a Rafael szövetség és a Rómában élő német verbiták által".

Centioni vallomását a New York-i zsidó Gary Krupp által alapított Pave the Way Foundation fedezte fel és elemezte. A pap által elmondottakat az is megerősíti, hogy a száműzött lengyel kormány kitüntetést adományozott neki. Ezenkívül számos köszönőlevelet kapott zsidóktól, többek között olyanoktól, akiknek sikerült vatikáni útlevéllel az Egyesült Államokba utazniuk – írja a SIR.

Az angol nyelvű összeállítás itt látható.

 

Dokumentummal kapcsolatos tevékenységek
  • Küldés levélben