Vizet ittak a keresztények és vádat emeltek ellenük

Létrehozás: 2010. szeptember 22., 09:29 Legutolsó módosítás: 2010. szeptember 22., 09:32

Algériában vádat emeltek két keresztény vallású állampolgár ellen, mert megtörték a böjtöt a muszlimok szent hónapja, a ramadán alatt. Forrás: MTI

A két építőmunkást augusztus 13-án tartóztatták le, amikor rajtakapták őket, hogy vizet ittak, ami szintén tilos az est beköszöntéig a ramadán alatt.

El-Hammám város bírósága előtt a munkások azzal védekeztek, hogy ők nem muszlimok, így rájuk nem vonatkoznak az iszlám vallási parancsolatok, és nem is nyilvános helyen, mások szeme láttára ittak, hanem az épület mögött, amelyen éppen dolgoztak.

Ügyvédeik szerint az algériai büntető törvénykönyvben nincs olyan paragrafus, amely kötelezővé tenné a böjtölést, így nem is történhetett bűncselekmény. Az ügyész, aki hároméves börtönbüntetést kért, arra hivatkozott, hogy a törvény szabadságvesztést és pénzbírságot ír elő azoknak, akik tagadják vagy megsértik az iszlám parancsolatait.

Algériában 2008-ban hat személy ítéltek el a böjt megtörése miatt négy év börtönre és 100 ezer dinár (ezer euró) pénzbüntetésre. A 35,6 millió lakosú országban a becslések szerint 30 ezer, jórészt a protestáns felekezethez tartozó keresztény él, főként Kabíliában.

A két férfi ügyében az ítélet október 5-én várható. A tárgyalás alatt mintegy háromszázan tüntettek a bíróság előtt az eljárás ellen.

 

Dokumentummal kapcsolatos tevékenységek
  • Küldés levélben