Vitákat váltott ki a Ground Zero közelében tervezett mecset építése

Létrehozás: 2010. május 10., 08:59 Legutolsó módosítás: 2010. május 10., 09:02

New York – A 2001. szeptember 11-én megsemmisült New York-i ikertornyok helyének (Ground Zero) közelében mecset építését tervezik. A két iszlám szervezet által elindított projekt közösségi centrum létrehozását tűzi ki célul. A 15 emeletes épületben kulturális központ, fitnesztermek, egyéb intézmények és egy mecset is helyet kapna – jelentette a CNN hírügynökség pénteken. Forrás: Magyar Kurír

A World Trade Center elleni merényletben elhunytak hozzátartozói körében az építkezés terve vegyes reakciókat váltott ki. Herbert Ouida, aki az Al-Kaida által elkövetett támadásban fiát vesztette el, azt hangsúlyozta: az épület kulturális híd lehet, s az iszlámot nem szabad azonosítani a terrorizmussal. Berry Zelman ezzel szemben úgy vélekedik: képmutató és bűnös dolog lenne muszlim imahelyet létesíteni egy olyan merénylet helyszínén, amelyet az iszlám nevében követtek el.

Daisy Khan, az egyik érintett muszlim szervezet ügyvezetője a következőket hangsúlyozta a CNN-nek: a tervezett központ „a muszlimok csendes többségének akar teret biztosítani, akiknek semmi közük a szélsőséges ideológiákhoz".

A CNN szerint a projekt kivitelezéséhez nem szükséges a manhattani önkormányzat külön hozzájárulása, mivel az építési terület már a tervezők tulajdonában van.

 

Dokumentummal kapcsolatos tevékenységek
  • Küldés levélben