Veszélyben II. János Pál boldoggáavatása?

Létrehozás: 2010. március 05., 11:33 Legutolsó módosítás: 2010. március 05., 11:34

Lengyel sajtóértesülések szerint akadály gördülhet II. János Pál pápa boldoggáavatása elé. Egy állítólag a 2005-ben elhunyt pápa közbenjárására meggyógyult francia szerzetesnő újra megbetegedett Parkinson-kórban – írja a Rzeczpospolita csütörtöki száma. Ezzel a boldoggáavatáshoz szükséges csoda bizonyítása nehézségekbe ütközhet. A római posztulatúrán azonban nem tudnak a megbetegedésről. Forrás: Magyar Kurír

A római posztulatúra csodálkozva reagált az állításra, mivel ők nem tudnak arról, hogy Marie-Simon-Pierre nővér újra megbetegedett volna – mondta egyik munkatársuk a KNA hírügynökség kérdésére csütörtökön. Slawomir Oder posztulátort kétségkívül értesítették volna a fejleményekről, ha a bizonyítandó csoda ügyében tényleges változás következett volna be – tette hozzá a posztulatúra munkatársa.

Egy orvosi bizottság arra a megállapításra jutott, hogy a szerzetesnő gyógyulása orvosilag megmagyarázhatatlan. Az eset jelenleg egy teológusokból álló grémium előtt áll – mondta el Oder munkatársa. Ezután a Szenttéavatási Ügyek Kongregációjának bíborosi testülete mond véleményt.

A 2005-ben elhunyt pápa boldoggáavatási pere még abban az évben, júniusban indult el. Benedek pápa 2009 decemberében ismerte el, hogy elődje hősi fokon gyakorolta az erényeket, így most már csak a csodás gyógyulás bizonyítására van szükség.

Dokumentummal kapcsolatos tevékenységek
  • Küldés levélben

A hegyi beszéd

Elküldte Angyal Gabriella idő 2010. március 05., 14:44
Kik a boldogok? "bOLDOGOK A LELKI SZEGÉNYEK, MERT ÖVÉK A MENNYEK ORSZÁGA. Boldogok akik sírnak, mert ők megvígasztaltatnak. Boldogok a szelídek, mert ők öröklik a földet. Boldogok akik éheznek és szomjaznak az igazságra, mert ők megelégíttetnek. Boldogok az irgalmasok, mert ők irgalmasságot nyernek. Boldogok a tiszta szívüek, mert ők meglátják az Istent. Boldogok akik békét teremtenek, mert ők Isten fiainak neveztetnek. Boldogok akiket az igazságért üldöznek, mert övék a mennyek országa. Boldogok vagytok, ha énmiattam gyaláznak és üldöznek titeket, és mindenféle rosszat hazudnak rólatok. Örüljetek és ujjongjatok, mert jutalmatok bőséges a mennyekben, hiszen így üldözték a prófétákat is, akik alőttetek éltek."

Csoda

Elküldte Angyal Gabriella idő 2010. március 07., 23:39

                                               Vannak még csodák?

  A csoda olyan esemény, amelyet nem tartunk lehetségesnek vagy valószínűnek tapasztalataink és ismereteink fényében. Az Isten-i beavatkozásnak tulajdonított csodák általában a Teremtőt dicsőítik és bizonyítják létét, történelem alakító hatalmát, míg az emberek által előkészített csodák hátterében általában sötét erők állnak.

                 A történelem legnagyobb csodája Isten emberré létele Jézus Krisztus személyében. A bibliában található legtöbb csodaleírás Jézus Krisztus nevéhez fűződik.
Ő lett minden áldás kútforrása az ember számára. Nincs más hatalmasság e földön, akire nyugodtan rábízhatjuk életünket, csak Ő jelenthette ki: „Én vagyok a szőlőtő, ti a szőlővesszők… nálam nélkül semmit sem cselekedhettek.” (János ev. 15,5) és „Nékem adatott minden hatalom mennyen és földön.” ( Máté ev. 28,18) Jézus kijelentése átfogja az egész Univerzumot. Ezt igazolják a mennyen és földön szavak. Csak egy alapvető dologra van szükség, hogy hitelt adjunk szavának, annak, aki sohasem hazudott és azzal pecsételte meg irántunk érzett szeretetét, hogy kész volt életét áldozni az emberért. Aki ezt nem veszi komolyan, megmosolyogja, legyint rá, az ragaszkodik ahhoz, hogy maga szenvedje el bűneinek büntetését, mert nem akarja igénybe venni a Jézus által felajánlott segítséget.
A hívők sokasága számtalan csodát élt már át: száraz lábbal átkelni Vörös tengeren, sérülés mentesen kijönni az égő tüzes kemencéből, vakok, bénák gyógyultak meg Jézus szavára…stb. Ma nekünk üzeni Isten: „hívj segítségül a nyomorúság idején, én megszabadítlak és te dicsőítesz engem!” (Zsoltár 50,15) Szomorú, hogy népünk felelős vezetői, valamely sötét szellemi erő szorításában, nem akarnak tudomást venni az egyedüli segítségről, amely számunkra a pusztulásból való felemelkedést, feltámadást biztosítaná. Ők sokszor saját pecsenyéjüket sütve nem érzik igazán a nyomorúságot, de utólérheti Isten őket is a népünk sorsa felett érzett közömbösségük miatt. Az Istenhez való visszatérés tervezete nem található meg egyetlen párt programjában sem. (RMDSZ, FIDESZ, MSZP…stb) Sajnos ez a megállapítás érvényes a szeretet nélküli „kényszer házasságból” összeállt Európai Unióra is. Hiszen, amikor az EU alkotmány tervezete készült több mint 120 képviselő tiltakozására kimaradt a keresztyén gyökerekre való hivatkozás! A közszolgálati médiának is nagy szerepe lenne abban, hogy az emberi közösségeket Isten felé irányítsa. Ez jelentené a köz javát. Ellenkező esetben a közerkölcs és általában népünk további sülyedését szemléli passzívan „közszolgálat” címén. Ebben a témában hallgatni és a kényelmes ún. semleges állásponton maradni annyit jelent, mint tudomásul veszem és némaságommal elfogadom a pusztulást mint visszafordíthatatlan folyamatot.

                   Izráel népét, amikor elfordult Istenétől utólérte az ítélet, elvesztették országukat, szabadságukat, hetven éves babiloni fogság következett. De ott a fogság alatt megérkezett Jeremiás próféta levele Isten szabadító üzenetével: „Mert én tudom az én gondolataimat, amelyeket én felőletek gondolok, azt mondja az Úr: békességnek és nem háborúságnak gondolata, hogy KÍVÁNATOS VÉGET adjak nektek.” (Jer. 29,11) Isten tett már csodát a mi népünkkel is. Mohács után, majd 150 év török hódoltság, vesztes felszabadító forradalmak után is adott alkalmat a felemelkedésre a 19. század második felében. Sajnos elődeink nem tudtak élni a lehetőséggel, mert felfuvalkodott, Istent és embert nem tisztelő, dzsentri magatartásuk miatt újra a mélybe zuhant a nemzet. Ennek a keserű levét issza mai nemzedékünk… A végpusztulás elkerülésére
… A végpusztulás elkerülésére meg kell ragadjuk az Isten kinálta „KIVÁNATOS VÉGET”, mert Isten csodatevő ereje ma sem gyengült meg, ha népünk őszinte megtéréssel fordul Istenhez, komoly imádságban összefogva kérjük bűneink bocsánatát, mint egykor Ninive népe, mi is megkapjuk a Mindenható kegyelmét. Adja Isten, hogy számunkra eltünjön a címből a kérdőjel, tapasztaljuk meg, hogy vannak még csodák! Nyerjük meg a legfőbb értéket az üdvösséget, és mellette sok földi áldást is.