Véget ért az Afrika-szinódus

Létrehozás: 2009. október 26., 11:05 Legutolsó módosítás: 2009. október 26., 11:09

Róma – Október 25-én, vasárnap délelőtt 10 órakor a Szent Péter-bazilikában ünnepélyes szentmise keretében zárta le XVI. Benedek pápa a három héttel ezelőtt kezdődött összejövetelt. A fekete kontinenssel foglalkozó második különleges püspöki szinódus a kiengesztelődés, az igazságosság és a béke sürgető kérdésével foglalkozott. Forrás: Magyar Kurír

„Íme a remény üzenete Afrika számára: Isten Szava. A történelem Ura szüntelenül megújítja üzenetét minden idők elnyomott emberisége számára. Amikor kinyilatkoztatta Mózesnek akaratát, hogy kiszabadítsa a zsidókat az egyiptomi fogságból, új földet ígért számukra. Ez pedig a kiengesztelődés, az igazságosság és a béke országa, ahová meghívást kapott az egész emberiség” – mondta homíliájában Benedek pápa. Isten terve azóta is változatlan. Évszázadokon át és a történelmi fordulatokon keresztül mindig ugyanazt a célt jelöli meg: országát, amely mindenki számára a szabadság és a béke birodalma.

Ez egyben azt is jelenti, hogy az Úr különösen kedveli mindazokat, akiket megfosztottak szabadságuktól, a békétől, vagy akiknek megsértették emberi méltóságát. A pápa azok felé fordult, akik Afrikában szegénység, betegségek, igazságtalanságok, háborúk és erőszak miatt szenvednek, és elvándorlásra kényszerülnek. Az Atyának ezek a különösen kedvelt gyermekei olyanok, mint az evangéliumi Bartimeus, a jerikói vak (Mk 10,46). Éppen azon az úton üldögélt és koldult, amelyen a názáreti Jézus haladt végig, hogy Jeruzsálemben beteljesedjen húsvéti áldozata.

Ez az egyetlen út, amely elvezet bennünket a kiengesztelődés, az igazságosság és a béke földjére. Az Úr ezen az úton találkozik Bartimeussal. Útjaik keresztezik egymást és egyetlen úttá válnak. A vak bizalommal kiált Jézushoz, és hitéért visszanyeri látását. Isten maga a világosság és a világosság teremtője. Az ember a világosság gyermeke, aki a fényre született, de elveszítette látását és koldulni kényszerül. Elhalad mellette az Úr, aki az emberekért vált koldussá: szomjúhozza hitünket és szeretetünket. Azt akarja, hogy az emberek talpra álljanak, és bátran kérjék azt, ami méltóságuknál fogva megilleti őket. Az Atya azt akarja, hogy gyermekei saját maguk akarják ismét látni a világosságot, amelyre teremtette őket.

A Szentatya hálát adott azért, hogy a szinóduson megvalósult az emberi szegénység és Isten nagysága közötti titokzatos találkozás. Isten megújította evangéliumi hívását: „Bátorság, kelj föl!” (Mk 10,49). Az afrikai egyház befogadta a reménység és a világosság üzenetét, hogy azon az úton haladjon, amely Isten országába vezet. A Jézus Krisztusba vetett hit, amikor helyesen értelmezik és gyakorolják, elvezeti az embereket és a népeket az igazságban megvalósuló szabadsághoz, a kiengesztelődéshez, az igazságossághoz és a békéhez. A jerikói vak, miután visszanyerte látását, Jézus nyomába szegődik. Azt az emberiséget jelképezi, amely, a hit által megvilágosodva elindul az ígéret földje felé – mondta a pápa.

A világban élő egyház egymással kiengesztelődött emberek közössége, akik az igazságosság és a béke munkásai. A szinódus megmutatta: az egyház Isten családja, amelyet nem oszthat meg az etnikai, nyelvi vagy kulturális hovatartozás. Megindító tanúságtételek bizonyították, hogy az emberi történelem legsötétebb pillanataiban is működik a Szentlélek. Átalakítja az áldozatok és az üldözők szívét, akik ezután testvérnek ismerik el egymást – szögezte le homíliájában XVI. Benedek pápa.

Az egyház, miközben továbbadja az üdvösség üzenetét, mindig összekapcsolja egymással az evangelizálást és az ember átfogó fejlődését. VI. Pál pápa „Populorum progressio” enciklikájának tanítását a misszionáriusok korunkban is megvalósítják a gyakorlatban. Olyan fejlődést segítenek elő, amely tiszteletben tartja a helyi kultúrákat és környezetet. Úgy tűnik, hogy több mint 40 év elteltével, még mindig ez az egyedüli útja annak, hogy az afrikai népek megszabaduljanak az éhség és a betegségek rabszolgaságából.

A pápa utalt „Caritas in veritate” enciklikájára, amelyben kifejtette: meg kell újítani a globális fejlődés modelljét, hogy képes legyen magába foglalni minden népet. Ma a globalizáció is igényli azt, amit az egyház társadalmi tanítása mindig is hangoztatott. A globalizációt nem végzetszerű sorsként kell értelmezni, amit ismeretlen erők alakítanak az emberi akarattól függetlenül. A globalizáció egy emberi valóság, és mint olyan, módosítható a különféle kulturális környezeteknek megfelelően. Az egyház ezt a folyamatot a kölcsönös kapcsolatok, a testvériség, a javakban való osztozás felé irányítja.

„Bátorság, kelj föl!” – az élet és a remény Ura ezekkel a szavakkal fordul az egyházhoz és az afrikai népekhez. Kelj föl, Afrika egyháza, Isten családja, mert a mennyei Atya hív téged, akihez őseid fohászkodtak. Lépj az új evangelizáció útjára, amely egyben a kiengesztelődés sürgető felhívását is jelenti. Ez nélkülözhetetlen feltétele annak, hogy Afrikában létrejöjjenek az emberek között az igazságosság kapcsolatai, a tartós béke, amely tiszteletben tart minden személyt és népet. A harmadik évezred zarándok egyháza Afrikában nincs egyedül. Az egész katolikus egyház mellette áll imával és a konkrét szolidaritás tetteivel. A mennyekből pedig kísérik útját az afrikai szentek, akik olykor vértanúsággal is megvallották Krisztushoz való teljes hűségüket.

Az afrikai föld, amely otthont adott a világ Üdvözítőjének, amikor gyermekként Egyiptomba menekült Józseffel és Máriával, fogadja be ma ismét az evangéliumi üzenetet, hogy Krisztus arca ragyoghassa be lakosságának sokszínű kultúráját és nyelvezetét – mondta XVI. Benedek pápa, az Afrikával foglalkozó második különleges szinódust lezáró szentmisén.

 

Dokumentummal kapcsolatos tevékenységek
  • Küldés levélben